Pénteken nyílt, mi szombaton látogattunk el, és vasárnap zárta kapuit a IV. budapesti halfesztivál, amely három napra beköltözött a Millenáris parkba. Láthatóan nem voltak túl sokan kíváncsiak az attrakciókra, az emberek kedvét valószínűleg a 10 forint híján 2000 forintos belépőjegy ára vette el, amiért nem kaptak még egy poharat sem. Egy férfi legalábbis ezért morgott a bejárat melletti pénztárnál, és sem az nem hatotta meg, hogy ha nem lenne még 14 éves, akkor ingyen bemehetne, sem az, hogy a „torkos csütörtökről” lekésett diákok és a nyugdíjasok 990 forintért kerülhettek a kerítésen belülre, hogy eldöntsék, a „torkos pénteken” mivel verjék el éhüket. Ugyanis sem szombaton, sem vasárnap nem folytatódott a torkos napok száma, ezért csak teljes áron tömhette volna meg a hasát a kínálat szerint például harcsapacallal vagy hekkel, sült compóval, kis-balatoni keszeggel, halfesztiválkoktéllal, tonhalas kenyérlángossal, netalántán parmezános harcsafilével. A dühös férfinak utólag üzenhetnénk, hogy jól döntött, a borsos árakat látva a haját tépte volna.
Mivel csak szombaton szemlélődtünk a helyszínen, ezért lemaradhattunk sok mindenről. Necz István főszervező ugyanakkor a médiában már előzetesen elmondta, hogy a rendezvényen a halászléktől kezdve megtalálható lesz „az egzotikus szusin, a padthai tésztán, az orosz kaviáron, a francia hallevesen, az olasz branzinón, azaz a tengeri süllőn, az afrikai tüdős harcsa szalámiján át egészen az amerikai fish and chipsig” minden. Azt is mondta, hogy a rendezvénnyel szeretnék a látogatókat ráébreszteni a Duna természeti értékei és vizei tisztasága védelmének fontosságára, amivel ezen a rendezvényen talán kissé mellélőtt, hiszen az élővizekben a kereskedelmi célú halászatot épp idéntől tiltotta be az Országgyűlés.
Az nem derült ki tegnapig, hogy állami támogatást kapott-e ez a rendezvény, csak remélni lehet, hogy nem került bele közpénz. A hetvenes éveket hitelesen fölidéző kiállításon a halsütödék, a pálinkás vállalatok és a forralt bort készítő üzemek célja az lehetett, hogy bemutassák, miként lehet minden teljesen egyforma, anélkül hogy valamilyen multi irányítaná őket a háttérből. Végigjárva a szomorú balatoni halsütő bodegákat idéző kis pavilonokat, a Magyarország élővizei környékéről érkezett éttermek és sütödék által bemutatott rántott és panírozott halak között a legnagyobb különbséget abban lehetett talán fölfedezni, hogy melyik állat töltött el több időt a bő forró olajban, mielőtt gyorsan hűlni kezdett az enyhe és esős téli időben a szabadtéren kihelyezett asztalokon.
