Mégsem elfogult a bíró a Fashion Street-perben

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az V. kerület szerint nem határozott időre szólt a határozottan 50 éves szerződés.

Bakó Beáta
2016. 05. 25. 16:37

Az V. kerület legmeredekebb állítása az volt, hogy az ötven évre kötött közterület-használati szerződés nem határozott idejű. Ennek egyébként az a jelentősége, hogy a határozott időre kötött szerződéseket sokkal szigorúbb feltételek mellett lehet csak felmondani, mint a határozatlan idejűeket.

Az alperesi ügyvéd kifejtette: az ötvenéves kikötés nem a szerződés határozott idejére utal, hanem csak egy „technikai könnyítés” a felperes cég részére, hogy ne kelljen a közterület-használati engedélyt évente megújítani. Mivel pedig az önkormányzat szerint a szerződés határozatlan idejű volt, és a felmondási jogot sem korlátozták a szerződésben, ezért „fogalmilag kizárt”, hogy jogellenes lett volna a céggel szembeni azonnali felmondás – érvelt az ügyvéd.

Ez után az alperes mégis szükségét érezte, hogy bővebben megindokolja, miért volt szerződésszerű a felmondása, amiről az előbb azt állította, fogalmilag sem lehetett jogellenes. Az önkormányzat arra hivatkozott, hogy az Immobilia nem megfelelő színvonalú rendezvényeket tartott az utcarészen: az utóbbi két évben sem divatbemutatók, sem más exkluzív rendezvények nem voltak a Fashion Streeten, hanem csak egyszerű vásárok – érvelt az alperes.

Az önkormányzat álláspontja szerint a rendezvények megtartása nem lehetőség volt a közterület-használat keretében, mint ahogy azt a felperes cég állítja, hanem kötelezettség, sőt: kifejezetten az exkluzív rendezvények tartása volt a közterület-használati szerződés célja. Ezt a célt pedig a felperes cég az elmúlt két évben nem teljesítette, hanem egyszerűen a „közterület-használat jogával kereskedett más, harmadik személyek irányába” – fejtette ki az alperesi ügyvéd.

A Belváros ügyvédje emlékeztetett: a közterület-használati megállapodásban benne volt, hogy a feltételek megszegése esetén az önkormányzat azonnali hatállyal felmondhatja a szerződést. „Nem véletlenül fogalmazták ezt így meg a megállapodásban: tág teret akartak hagyni az önkormányzatnak” – érvelt az ügyvéd.

Az alperes önkormányzat egy 2013-as rendeletére is hivatkozott, amely szerint a közterület-használati hozzájárulás hatályát veszti, ha az alapul szolgáló okirat – adott esetben a közterület-használati szerződés – hatálya megszűnik; ami pedig megtörtént a felmondással.

A bírónő ekkor feltette az egymillió dolláros kérdést: „És az alperes miért gondolja, hogy a 2013-as rendeletet kell alkalmazni a 2008-as szerződésre?”

(Az ilyesmik a jogi egyetem második évfolyamától kezdve buktató kérdésnek számítanak: már akkor illik ugyanis tudni, hogy nem lehet visszamenőlegesen alkalmazni a jogszabályokat. Más kérdés, hogy a jogalkotó politikusok is szeretik ezt olykor elfelejteni.) Az alperes ügyvédje erre némileg zavarban annyit mondott: „Ööö Mert a felperes is arra hivatkozott a keresetlevélben.”

„Akkor a felperest is meg kell erről kérdezni” – replikázott ironikusan a bírónő. Az alperes önkormányzat még megpróbálkozott azzal, hogy a 2013-as rendelet hatályba léptető rendelkezése alapján azt a „folyamatban lévő ügyekre” is alkalmazni kell, de nem volt túl meggyőző. A bírónő szerint egy addigra öt éve hatályban lévő szerződés aligha volt folyamatban lévő „ügy” 2013-ban, majd felhívta az alperest, hogy a következő tárgyalásig csatolja be a közterület-használatra vonatkozó 2007-es önkormányzati rendelet szerződéskötéskor hatályos verzióját.

Az Immobilia ügyvédje végül is megúszta, hogy a tárgyaláson értelmeznie kelljen az önkormányzati rendelet hatályba léptető rendelkezéseit, úgyhogy a tárgyalás végén csak annyit mondott, hogy szerinte az alperesi ellenkérelemben egyetlen igaz mondat sincs. De hogy pontosan miket hazudott az önkormányzat a felperes szerint, azt majd a következő tárgyalásra fogja írásban kifejteni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.