Brexit-ügy: sánta telivér, kilógó lóláb

A brit parlamentnek kell döntenie Nagy-Britannia kilépéséről: jöhet még egy év időhúzás?

Csakhogy – amint ez már bírói megerősítést is nyert – ezt parlamenti felhatalmazás nélkül nem teheti meg. Gina Miller és Deir Dos Santos brit állampolgárok még júliusban fordultak a High Courthoz, azt kérve, hogy a bíróság döntse el: kell-e parlamenti döntés az 50. cikkely aktiválásához vagy sem. A csütörtöki ítélet szerint a kormány ebben a helyzetben nem élhet azzal a király(nő) által a kormányra delegált „felségjoggal”, hogy kvázi rendeleti úton (úgynevezett order in Council útján) rendezze az EU-ból való kilépést – még akkor sem, ha nemzetközi ügyekben egyébként ez bevett módszernek számít.

A kérdés kapcsán érdemes felidézni nagy vonalakban a brit alkotmányos rendszer néhány sajátosságát. Közismert, hogy Nagy-Britanniának nincs „írott”, kartális alkotmánya, a bíróságok alkotmányjogi elvek és a korábbi bírói gyakorlat alapján döntenek alkotmányos ügyekben. A brit közjogi rendszer a parlamenti szuverenitás eszméjére épül, ami azt jelenti, hogy a parlament bármiről, bármiképp alkothat törvényt, és a korábban megalkotott törvényeket bármikor visszavonhatja vagy módosíthatja. Ehhez általában nem is kell a korábbi törvényt kifejezetten hatályon kívül helyezni vagy módosítani, elég, ha egy későbbi törvény bizonyos pontokon a korábbival ellentétes tartalmú. Vannak viszont olyan fontos, alkotmányos súlyú törvények, amelyekre kivételes szabály vonatkozik: ezeket csak kifejezetten erre irányuló törvénnyel lehet módosítani vagy hatályon kívül helyezni.

Parlamenti szuverenitás ide vagy oda, a brit jogrendben mégsem alkotnak úton-útfélen mindenről törvényt, mint a kontinentális jogrendekben: Nagy-Britanniában sokkal kevesebb törvény van, és nagyobb tere van a kormány „rendeleti” szabályozásának. Az egyik ilyen eszköz a „királyi felségjogként” kialakult „order in Council”: ez a fajta rendelet onnan kapta a nevét, hogy az uralkodó a miniszterelnökön keresztül a tanácsadói körében, a Privy Councilban adta ki. Gyakorlatilag ilyen rendeletet tehát a kormány bocsát ki olyan területeken, amely nem a parlamenti törvényhozás alá tartozik. Theresa May kormánya azt próbálta megmagyarázni, hogy az EU-ból való kilépés, vagyis az 50. cikkely aktiválása is ilyen tárgykör.

A bíróság ítélete most viszont tisztázta, hogy itt bizony több helyen is kilóg a lóláb. A bíróság először is leszögezte: a parlamenti szuverenitás elve megköveteli, hogy a parlament által már meghozott törvények hatályát ne lehessen „királyi felségjogok” gyakorlása által lerontani. Egészen konkrétan az 1972-es átültető törvényre (European Communites Act) utalt itt a bíróság, amelyet az Egyesült Királyság Európai Közösséghez való csatlakozásakor hozott meg a parlament. Az átültető törvény elfogadásával a parlament szándéka arra irányult, hogy az EU-jogot a brit belső jog részévé tegye, vagyis hiába hivatkozik arra a kormány, hogy nemzetközi jogi ügyekben a kormány „order in Council” útján rendeletet alkothat, ez az EU-tagságra nem vonatkozik – állapította meg a bíróság.

A bíróság is utalt a fenti megkülönböztetésre a „sima” és „alkotmányos” törvényekkel kapcsolatban, és egyértelműen leszögezte, hogy az EK-csatlakozásról szóló átültető törvény az utóbbi kategóriába tartozik: tehát csak kifejezetten, újabb törvénnyel lehet hatályon kívül helyezni. Ez a megállapítás előre vetíti a választ a brit sajtóban megindult találgatásokra is azzal kapcsolatban, hogy a parlamenti döntés a brexitről csak egy egyszerű igen-nem szavazást jelent-e, vagy pedig rendes törvényalkotást. Nos, nagyon úgy tűnik, hogy az utóbbit.

Itt pedig két kérdés merül föl. Egyrészt, hogy az alsóházban (House of Commons) ülő maradáspárti képviselők megszavazzák-e a véleménynyilvánító népszavazáson hozott döntést jobb belátásuk ellenére, vagy inkább a saját véleményük alapján szavaznak, vállalva ezzel a szavazatvesztést a következő választáson, netán idő előtt lemondanak? Miután egy tory képviselő pénteken ez utóbbi opciót választotta, a Telegraph már arról írt, hogy a kormány fontolgatja előre hozott választások kiírását. Másrészt a törvényalkotási folyamatban részt vesz a Lordok Háza, amely ugyan véglegesen megvétózni nem tudná a kilépést, de egy évig elhúzni igen. Ez azt jelenti, hogy további egy év múlva, az 50. cikkely aktiválásával kezdene el ketyegni a két év a tényleges kilépéshez, addigra meg már ki tudja mennyien meggondolnák magukat. A Lordok Háza egyik tagja már be is lengette az időhúzást végső lehetőségként, de azt is gyorsan hozzátette: nem lenne okos dolog, ha a nem választott második kamara a népszavazás útjába állna. Szerinte ezt inkább a választott alsóháznak kellene megtennie. Az tényleg sokkal demokratikusabb lenne, na!