Molnárt és Zachert mindenesetre újra beidézték, és elmondták lényegében ugyanazt, mint az előző alkalommal. Molnár Miklós korrekt véleménynek nevezte Nyulasi álláspontját, csak – mint mondta – az nem az igazságügyi orvostani következtetést, hanem klinikai szemléletű következtetést von le. Előbbi azt diktálja, hogy az életveszély megállapítható – szögezte le Molnár szakértő, aki így summázta foglalta össze a lényeget:
„A valóságot kell tetten érni, és a valóság borzalmas volt, még orvosi szemmel is.”
Ezen a ponton az áldozat, Renner Erika – a per során nem először – elsírta magát.
A tábla szerint a Fővárosi Törvényszék eljárása és ítélete több ponton hibás volt, de olyan fokú jogsértés nem történt, amit másodfokon ne lehetett volna orvosolni – mondta Máziné Szepesi Erzsébet tanácsvezető bíró. Helytelen volt például az a megállapítás, miszerint az elkövető utólag kamillateával lemosta a lúggal leöntött bőrfelületet – ilyen nem történt.
Az ítélőtábla bizonyítottnak látta, hogy a bűncselekményt csakis B. Krisztián követhette el. Az ezt alátámasztó érvek között említették, hogy a sértett kutyája nem ugatott, mikor az elkövető az ajtó előtt várakozott, pedig ha idegenek voltak a lépcsőházban, mindig így tett. Arra is kitért az indoklás, hogy a tettes a hangját elváltoztatta, amire ismeretlen személynek nem lett volna oka. Nem tudta elfogadni a bírói tanács azt az alibit, miszerint B. Krisztián a kérdéses időben épp a kórházat járta be teljesen egyedül.
„Ha velem nem, akkor mással sem” – e cél vezérelte a bíróság szerint B. Krisztiánt, amikor az őt elhagyó szeretője nemi szervét szétmaratta a vegyi anyaggal.
