Így lett Hangya-falu Tordasból

Mintafalut álmodtak a Fejér megyei településre; hiába voltak keresettek a magyar termékek külföldön, a MÁV nem bírta a szállítást.

– Néhány hagyományos árunk igen népszerű a világ­piacon. Magyar szalámi, a liba­máj, a paradicsompüré, a vá­gott baromfiféle tekintetében szinte korlátlan a nyugati piac felvevőképessége. Csupán ezeknek a cikkeknek eladásá­val azonban nem eléged­hetünk meg. A fogyasztá­si igények ugyanis az el­múlt évtized alatt világszerte változtak. Például a legújabb táplálkozás-egészségügyi vizsgálatok értelmében zsíros árut külföldön nem szívesen fo­gyasztanak, ezt nekünk is fi­gyelembe kell vennünk élelmi­szerexportunk megtervezése­kor.

– Aztán egy külön problé­ma – és a mi exportunkban igen jelentős probléma –, a csomagolás. Nyugaton ugyanis a mamutméretekben fejlődő önkiszolgáló – úgynevezett szupermarket-hálózat – fejlő­désével párhuzamosan mind a minőségben, mind az új ötletes formákban sokat fejlődött a csomagolástechnika. Szinte üz­leti elv: az élelmiszert a cso­magolás „adja el”, a szó szoros értelmében feleslegessé teszi az eladó közreműködését. Ha tejtermékeink, konzervféleségeink versenyképességét meg­őrizni, illetve növelni akarjuk, feltétlenül korszerűsíteni kell címkézéseinket, a konzervek, az üvegek zárási módjait, egy­általában mindenképpen töre­kedni kell a sokféle színes mű­anyag ízléses, ötletes felhasz­nálására. Annál is inkább, mert a jó csomagolás 30-40 százalékkal is növelheti az áru értékét.

– Hódít-e új piacokat a ma­gyar élelmiszerexport?
– Új piacokat csak új cik­kekkel, korszerű áruféleségek­kel tudunk meghódítani – vá­laszolta Dési vezérigazgató. – Hogy piackutatóink, külföldre utazó szakembereink „jó üzle­tet” köthessenek, ahhoz szük­séges, hogy tarsolyukban olyan ajánlat, választék legyen, amely valóban megnyeri a vá­sárlót. A húsipari konzerveknél különösen sok újítást ve­zettünk be. Nagy mennyiség­ben gyártjuk a sertéskarajt és a nyelvkonzervet, a dobozolt tarját, a marhaszegyet, újab­ban pedig a vesekonzerv gyár­tásának megindításával foglal­kozunk. Különös problémánk, hogy a magas devizaérték mel­lett külföldre lehetőleg olyan cikkeket exportáljunk, ame­lyek a hazai piacon kevésbé keresettek, gyengébben értéke­síthetők. Így került sor például a hazai fogyasztók körében ke­vésbé népszerű juhtej expor­tálására. A juhtejből gyártott úgynevezett kashkav és fehér­sajt nálunk alig-alig fogyasz­tott, külföldi kivitele azonban jelentős.

– A húsiparban igen magas devizaértéket képvisel például a tisztított, úgynevezett „sütésre kész” csirke, a pecsenyeka­csa, a darabolt mell és comb. Újabban sikert aratott vásár­lóink körében a pergamenpo­harakban árusított libazsír.
– Ezekkel az új cikkekkel valóban sikerült új piacokat is megnyitnunk. Konzervipari cikkeink eljutottak Japánba, Ausztráliába és az egyébként élelmiszeripar terén igen fej­lett Kanadába is.

A TERIMPEX eredményes munkáját az elmúlt évek váz­latos statisztikája is bizonyít­ja. Az 1960-as évhez viszonyít­va a vállalat kivitelének devi­zaértéke 55,7 százalékkal emelkedett, és az idei terv kö­rülbelül 25 százalékos további növekedést mutat, csak a múlt évihez viszonyítva. A háború előtti legmagasabb baromfi­export például 24 000 tonna volt, ma: 36 000 tonna. Csak a konzervexport értéke: 600 mil­lió devizaforint.

– Konzervkivitelben a ter­vek szerint 1970-ig elérjük az egymilliárd devizaforintot – mondja Dési vezérigazgató. – De ehhez már nagyarányú kor­szerűsítésekre, új üzemegysé­gekre és főképp új technológiák bevezetésére van szükség. Hogy ez mennyire fontos, erre jó példa a libamáj. Jelenleg ugyanis évente 130 000 kilo­gramm nyers májat exportá­lunk. A feldolgozott libamáj­készítményeink ugyanis nem váltak be! Nyugaton ma egész más, sajátos technológiával ké­szül a libamáj-feldolgozás, így ők jelenleg a magyar libamá­jat saját feldolgozásra, nyer­sen veszik át. Természetesen, ha mi a nyugati vásárló igé­nyei szerint feldolgozott májat ajánlhatnánk, akkor ugyaneb­ből a súlymennyiségből sokkal nagyobb devizaértéket teljesít­hetnénk. Egy másik példa: a nyugati piacon érdekes, sajátos igény támadt a hámozott, ka­rikára vágott és fehérre szá­rított alma iránt. Ezek az igé­nyek persze »ki tudja meddig élnek”.

Telefon cseng az igazgató asztalán – rövid szóváltás.

– Ez is egyik problémánk – emeli fel szavát a vezérigaz­gató és egy jegyzőkönyvben la­pozgat. – Most jelezték, hogy 107 vagon szállításával maradt el a MÁV. Közöttük van 18 hűtőkocsi, egyenként 7–8 ezer dollár értékkel. Élelmiszerről, romlandó és napra keresett cikkről lévén szó, képzelheti, hogy ez milyen veszteséget je­lent. Nem is beszélve arról, hogy minden késés külkereske­delmünk hitelét is gyengíti. Az igazsághoz tartozik azért, hogy a szállításnál is sokat javult a helyzet. Főleg a MÁV áldoza­tos munkáját kell, a meglevő nehézségek ellenére is, dicsér­ni. Nyáron jó eredménnyel használtuk fel a légi szállítást is, de az új szállítóeszközök be­vonása még sok jó lehetőséget rejt. A gyorsfagyasztott ba­romfihús, a gyümölcs- és zöld­ségfélék gyors szállítása ka­mionokkal vagy repülőgépek­kel a szállítási költséget sok­szorosan megtérítené. Aztán... – és az igazgató fáradhatatla­nul, kifogyhatatlanul sorolja az ötleteket, a lehetőségeket, amelyek mind, mind élelmi­szeriparunk világhírnevét növelik tovább.

Szász István (1965. december 16., 5. oldal)

Válogatta: Bittner Levente
Észrevétele, javaslata van? Ossza meg velünk, írjon a [email protected] címre!