Lengyelek és magyarok már sok megható és felemelő példáját adták a valódi szolidaritásnak. Fontos kiemelni a „valódi” jelzőt, mert a szocializmus idején egyfajta pszeudoszolidaritást is próbáltak ráerőszakolni a két népre, ám az egyszerű, egészséges lelkű emberek szívósan védekeztek ellene. A pszeudoszolidaritás lényegét Kádár János igen plasztikusan fogalmazta meg, valamikor a 80-as évek elején, a lengyelországi forrongásokra reagálva. A két népet hagyományos barátság fűzi össze, de a népek barátságánál sokkal fontosabb a két munkáspárt hagyományos barátsága, mondta volt Kádár, amely kijelentés akkor is egy hátborzongató baromság, ha sokan tényleg így gondolták és hitték. Oly sokan, hogy mostanában a hatalom mintha ismét igyekeznék visszacsempészni valami nagyon hasonló, alattomos agyrémet a közgondolkodásba.
Két, papíron jobboldali párt, amelyeknek közös meggyőződésük, hogy a jobboldal az emberek fölött van, ezért azt hiszik, hogy az általuk vezényelt nép igényli is, hogy választott vezetői lenézzék őt. A két testvérpárt sokat tanul egymástól, így fordulhatott elő az a meglepő eset, hogy magyar kormányzati médiadiktátumok miatt a lengyel ellenzék tüntetett Varsóban. Na, nem arról van szó, hogy a két nép fiai a szolidaritás új, magasabb szintjére léptek, hanem arról, hogy a magyar parlamentben a tudósítók megrendszabályozására kiagyalt módszereket a lengyel kormánytöbbség átültette a szejmbe, és amit a magyar közvélemény különösebb zúgolódás nélkül lenyelt, azt a lengyel ellenzék heves tüntetésekkel fogadta.
Igaz, lengyel barátaink továbbfejlesztették a magyar modellt, mert míg nálunk a parlamenti tudósítókat egy szobába zsúfolták, s ténykedésüket arra az egy helyiségre szűkítették, addig a lengyelek a kezelhetetlen (értelmes, fontos, aktuális kérdéseket feltevő) újságírókat be sem engedik a szejmbe, hanem a törvényhozás épülete közelében egy másik házban biztosítottak nekik helyet. Ott aztán végképp csak a kormány kiválasztott sajtómunkásai tehetnek fel kérdéseket a nép elhivatott képviselőinek.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!