A helyzet nagyon kényes és bonyolult, túlmutat a politikán s olyan kérdéseket vet föl, mint egyéni és a kollégák felé viselt felelősség, valamint „a sok is kevés” mentalitásának pusztító működését. Megkérdeztem egy doktort, elfogadja-e a borítékot, amire azt a választ kaptam, hogy „igen, de nem tartom meg, hanem odaadom az asszisztenseimnek, mert ott minden forint számít”. A másik verzió meg az a csúcsragadozó, még ha erről csak félve is esik szó, aki már mozdulni sem tud a számos kiváltságtól, mégis elteszi, amit adnak neki. Egyik nem tudná beiskolázni a gyerekeit ősszel, míg a másik kiskirályként élvezi, amit élvezni kell. Szóval egyszerre állunk szemben egy megélhetési válsággal és egy morális deficittel is. S noha az előbbi aspektus kellően szem előtt van mostanság, az erkölcsi kérdések gondosan a szőnyeg alá kerülnek.
Vagyis ha arról beszélünk, hogy elégedettség az egészségügyi rendszerrel összefüggésben, nem árt arra is figyelni, hogy cirkulálnak a rendszerben olyan tényezők, amelyek ugyan megfoghatatlanok, ám mérgező hatásuk nagyon is nyilvánvaló. Hol az igazság?
