Kiszállt a kocsiból, és már ütötte is a bringást

Nem tudok túllépni azon, hogy az a valami, amit magyar társadalomnak nevezünk, ennyire polarizáltan, erőszakosan, egoistán és durván fordul saját magába.

Valójában nem is tudom, hogy a minap látott esetből milyen okosságot lehetne kihozni, de talán nincs is szükség rá.  Ami megesett, megint csak mutatja, hogy az erőszak kultúrája, az erősebb kutya „eszik” elve tényleg teret nyert itt. Noha előző posztomért – ami a szabályokat nem betartó, tehát a gyengébbek kedvéért: csak a szabálytalankodó bringásokról szólt –, kaptam hideget és sajnos meleget is ebben a nagy hőségben, azért álljon itt egy egészen elképesztő és félelmetes jelenet. Előttem tekert egy srác, mellettünk autók, ahogy a nagykönyvben meg vagyon írva, iniciáléval az elején. Nem tudni, miért, a tizenöt-húsz méterrel előttem haladó tag a bringán egyszer csak keményen belassított, a jobbra tartást kukába dobva a sáv közepére sodródott, lelassított, picit tökölt, feltartva a forgalmat is. Kicsit lassítani kellett, öt levegővételnél tovább nem tartott a dolog. Erre kétszáz méterrel később azt látom, hogy az egyik autós leparkolt a járdánál, majd kiugorva a szaros kocsijából, vadállatként ront rá az éppen oda érő bringás tagra, és már üti is. A dulakodás után szerencsére a srác el tudott hajtani.

Láttam én már sok mindent, de az erőszak ilyen kirobbanó és nyílt megjelenése azért megint csak elgondolkodtatott és annak megfelelően el is szomorított.

Noha sokan javasolták már, s én is egyre többször javaslom magamnak, de mégsem tudok túllépni azon, hogy az a valami, amit magyar társadalomnak nevezünk, ennyire polarizáltan, erőszakosan, egoistán és durván fordul saját magába. Ne feledjük, az udvariatlanság, a verbális agresszió, vagy éppen a néma elfordulás egymástól legalább annyira rombol, mint egy nagy pofon. Biztos vagyok abban, hogy mindezek a jelenetek nem fehér hollóként élnek velünk.

Ugyan azt írtam korábban, hogy nekem több bosszúságot okoznak a bringások, mint az autósok, de nagyon régóta tekerő ismerőseimből csak úgy dőlnek az autós sztorik. Egy percig sem kételkedem szavaikban, mivel az a kivagyiság és ököljog, amiről már annyit írtam, az élet minden területére beette magát.

Szemünk láttára vált normává az a vélekedés, hogy érvényesülés, illetve a vélt és valós sérelmek rendezése csak a másik legalábbis nagymértékű megsemmisítésével lehetséges. Kár, hogy így van, s ahogy kevésbé fontos dolgokban, egyhamar ebben sem lesz kiegyezés.

Muki további posztjai itt.