Lehet örülni. Hatalmasat estem bringával egyik este, tényleg fáj mindenem, leharcolt az esés, pofám zúzva, karom kötve. Nem volt jó. És most sem az. Nyári gumi plusz nedves aszfalt megfűszerezve egy kanyarral nem jó házasság. Nem is működött. A sisak mentett meg, mivel fejjel érkeztem a nedves aszfaltra. Ha hallgatnék azokra a bajkeverőkre, és most megint nagyon finom voltam, akik szerint a lámpa és a sisak az smafu, most bajban lennék.
Viszont, s valójában erről akarok számot adni, a mögöttem lévő autós nem hagyott csak úgy ott a francba. Ugyan felálltam magamtól is, kicsit megkavarodva, de nem húzott ám csak úgy el mellettem. Valóban aggódó hangon megkérdezte, hogy jól vagyok-e. Hát nehéz erre jól válaszolni, de abban megegyeztünk, hogy nem szorulok segítségre. Ültem még öt percet. Akváriumérzet.
Viszont önmagában a kérdés fölvillantotta azt az emberi működést, aminek ellentettje annyira fáraszt már, és amiről annyit írtam eddig. Aminek természetesnek kellene lennie, erre kuriózummá vált.
Kösz, haver!
A Fejlövés-blog további posztjait itt olvashatja.
