A következő esztendőben a dohányipari cégeknek jól csengő forintokat kell egyszeri egészségügyi hozzájárulás címén befizetniük a nagy közösbe. Ez a terv, a vitát majd a felek lefolytatják. Néhány milliárdról van szó csupán, persze pontosan még nem tudni, hogy melyik cég mennyit fizet. E sorok írója nem esne az úgynevezett extraprofit demagóg hangoztatásának körforgásába, de talán a dohányipart pont nem kell félteni. Éppen elegen szívják a bagót, van, aki két pofára eszi úgy, mintha az élete múlna rajta. Mindez – noha tudom, hogy adott esetben ez csoportképző tényező, s bizony az idegrendszer sem feledi el, ha egyszer megismerte – számomra érthetetlen motívum. Szóval adott esetben lesz miből mit befizetni a kasszába, s a pénz az ígéretek szerint az egészségügyi alrendszerekbe fut majd be.
Nem vitatkoznék azzal, hogy minden forintra szükség van. Rendezni kell a béreket, elképesztő a kórházak adósságállománya, hadd ne soroljam már. A remélt bevétel aprópénznek tűnik a két említett terület problémáinak megoldásához, viszont arra elég lenne, hogy a betegek végre civilizált ételt kapjanak koszt gyanánt. Nem általánosítanék, viszont elképesztő fotók keringenek az interneten ételnek nevezett, emberi fogyasztásra szánt kreatúrákról.
Az ember ökölbe szorított kézzel kérdezi meg csak úgy magától, mert a kiváló szakácsembert nem ismeri, hogy vajon aki e moslékot, több esetben azonosíthatatlannak tűnő anyagot összehozta, ezt eszi-e a vasárnap plázázás és fogyasztás helyett, a nagy tölgyfaasztal mellett ülve. Ilyen moslék láttán nemhogy a gyógyulástól, de még az élettől is elmegy a kedve az embernek.
***
A másik meg: oké, hogy aki valamilyen kárt okoz, az finanszírozza is valamilyen mértékben a helyreállítási költségeit, így ez az érvelés megáll a cégekre, de szerintem a társadalmakra is. A felelősség közös.
A sok millió embert kényszeríti valaki arra, hogy bagózzon? Most kérdezem a kollégáimat: egy doboz cigi kábé ezer forint. Ha csak egy doboz/per napot számolok, akkor is havi harmincezer forint a történet. Iszonyat lóvé. Főleg annak fényében, ha tudjuk, hogy mennyibe kerül az élet a magyar keresetek között. Furcsa egy helyzet: a sárga csekk okozta gyomorgörcs kezelése láncdohányzással.
Szóval itt nagyon komoly energiákat kellene abba fektetni, hogy a társadalom legszélesebb rétegei ismerjék föl a lehető legkorábban, hogy milyen fontos a saját egészségük menedzselése. S ez a hiedelmekkel ellentétben ingyen van, pici erőfeszítés és a lemondás képessége kell hozzá csak. Trendivé kell tenni az egészséges életmódot, ne az legyen nevetség tárgya, aki tesz magáért, s ezen keresztül – ugyan nem tudatosan – a társadalomért is, amelyik később, ha baj van, a számlát állja. Az nem megy, hogy majd mindenkinek minden gondját-baját közösen megoldjuk, így is nemzedékek szoktak bele abba, hogy ha esik az eső, valaki csak odateszi az esernyőt, meg ne ázzon a buksi.
De mégis az a legjobb cigi, amit meg se vesznek, az a legjobb vizsgálat, amit el sem kell végezni. Trendivé kellene tenni a nemdohányzást. Legyen ciki rágyújtani!
