Zárva tartás: durva beavatkozás a mindennapokba

Mintha a politika akarná felállítani azokat a kereteket, amelyek között a családi életet szervezni szükséges.

Az emberek nagy része még mindig a család keretein belül képzeli leélni az életét, s ez azt jelzi, hogy az együttélés e formája továbbra is vonzó és sikeres, maga az intézmény kiállja az idők próbáját. Olyan erős biológiai, etológiai és érzelmi öröksége ez egy bizonyos fejlettségi szinten túl minden élőnek, így az embernek is, aminek valós, a mindennapi tapasztalat szintjén is érezhető krízise tényleg csak a negatív utópiák keretein belül valósulhat meg. Az biztos, ha egyáltalán valaha is válságba kerül a család intézménye, az nem azért lesz, mert jó néhány embernek vasárnap is dolgoznia kell, a másik része meg éppen akkor megy plázázni.

Ugyanakkor aki még használja e kifejezést, annak tényleg többet kellene mozognia a mindennapi élet tereiben, hogy a lehető legjobban ismerje azt a társadalmat, amelynek mindennapjait befolyásolni akarja, mert régen nem (csak) erről szól a történet.

Emellett hosszan lehetne sorolni, hogy a kereskedelem dolgozóin kívül mely szakmákat érinti még a nem szabványos munkaidő- és munkanapbeosztás. A munka világa már nagyon régen átlépte a privát szféra amúgy is vékonyka vonalát. Ez nem egy kényelmes valóság, s még csak rossz értelemben vett karriervágy sem kell hozzá. Az úgynevezett – e titulust amúgy sürgősen száműzni kellene a közbeszédből – kisember így él, ebben a kontextusban szervezi az életét.

Szerencsés esetben papa-mama gürizik egész héten, rohannak a gyerekért, háromnapi hideg élelemmel felszerelve próbálják hivatalos ügyeiket intézni, este főzés, a nap megbeszélése jobb esetben tévé nélkül, majd ha mód van rá, akkor hétvégi program – hadd ne soroljam már. S igen, előfordul, hogy valaki hiányzik. Ugyanis a család egységének megőrzéséhez kell egy minimális szintű anyagi biztonság is, amelynek fenntartása egyre komolyabb rizikófaktorként jelenik meg az egyén életében. Inkább ezzel kellene kezdeni valamit, mert az együtt töltött idő mennyiségénél lényegesen fontosabb a minősége.

S aki ért már haza este nyolckor egy nehéz nap után, miközben éppen az ellenkezője a kivétel, az pontosan tudja, hogy a komolyabb vásárlást – bármi legyen is annak tartalma, kinek mi köze hozzá – az emberek nagy része nem szerdán intézni. Hanem a hét végi napokon. Akkor van rá ideje, akkor hagyják élni. Így tolják, a lehető legjobbat kihozva magukból.

Ugyanakkor e hatások tompítását, kijátszását első körben rá kell bízni a döntéseit meghozni képes egyénre, s azon keresztül az érintett családra, több kör pedig nincsen. Hagyni kellene, hogy az emberek a saját életüket érintő privát döntéseket – ilyen a családi élet szervezése is – saját maguk hozzák meg.

Számos kihívás éri e társadalmi intézményt, mit tegyünk, e korszak már csak ilyen. Viszont nagyon nem mindegy, hogy az erre adott válaszok mik, s főleg hogy honnan érkeznek. A lényeg: a KDNP javaslata nem fogja összehozni a családokat, ellenben dolgozók ezrei kerülhetnek az utcára, hiszen tök logikus, hogy egységnyi munkára egységnyi alkalmazottra van csak szükség. A gonosz versenyszféra már csak így működik. Hacsak nem akarja bárki is, hogy a papa-mama plusz gyerekek instant levest szürcsölve üldögéljenek a nagy tölgyfa asztal körül, az átgondolja a történetet.

A javaslatnak beavatkozásszaga van. Mintha a politika akarná felállítani azokat a kereteket, amelyek között a családi életet szervezni szükséges. Legyen szó gyermekvállalásról vagy közösen eltöltött időről, tök mindegy – az elsősorban mégis csak magánügy.

A Fejlövés blog további posztjai itt.