Újabb vizsgálatot indít Magyarország ellen az UEFA. Már az osztrák meccsen is úgy látták, hogy a magyar drukkerek nem viselkedtek megfelelően, pirotechnikát is használtak. Utóbbiból a tegnapi, Izland elleni összecsapáson is repült néhány a gólöröm során.
Néhány magyar szurkoló ezenfelül nem a kapu mögötti lelátórészre váltott jegyet, de közösen akarta biztatni a csapatot a táborral, így átmásztak egy üvegplexin, emiatt összetűzésbe keveredtek a biztonságiakkal. Még egy rendőrsorfal is felsorakozott a magyar szektor előtt.
Ezek a „bűnök” bőven elégnek bizonyultak ahhoz, hogy az Európai Labdarúgó-szövetség fegyelmi eljárást indítson ellenünk. Döntés június 21-re várható.
Tegyük hozzá, ebben a csoportkörben sem mi vagyunk a főgonoszok. A belgák görögtüzet hajítottak a pályára tegnapi meccsükön, a portugál–osztrák találkozón pedig egy luzitán drukker a pályára rohant szelfizni egyet Cristiano Ronaldóval. Mindkét szövetség ellen elindult az eljárás.
Korábban a törökök, albánok is tüzeztek, őket is vizsgálja az UEFA. A horvát–cseh találkozón a horvát fanatikusok görögtüzek sokaságát dobálták a pályára, majd egymással is elkezdtek verekedni, a meccs félbeszakadt.
Az oroszok Marseille-ben randalírozó szurkolóik miatt felfüggesztett kizárást kaptak, ha még egyszer balhézni fognak fanatikusaik, csomagolhatnak, kirúgják őket az Eb-ről.