Azzal a tudattal, hogy Uruguay nagy meglepetésre kikapott Costa Ricától az esti mérkőzésen, magyar idő szerint szombat éjfélkor azzal a tudattal lépett pályára Anglia és Olaszország a manausi esőerdőbe épült Amazonia gyepére, hogy döntetlen esetén sincs nagy katasztrófa, a rettenetes „uruk” ugyanis lépéshátrányba kerültek.
A játék képén fél órán át meg is látszott, hogy a gól nélküli döntetlen sem volna feltétlenül ellenére a két félnek, de aztán egyszer csak szöglethez jutottak az olaszok: az első sarokrúgásból gól is lett, minthogy a labdához jutó Pirlo átlépte a játékszert, Marchisio pedig takarásból gyönyörűen lőtte ki a jobb alsót, Hartnak semmi esélye nem volt hárítani.
A válaszra viszont két egész percet sem kellett várni, Wayne Rooneyt ugratták ki a baloldalon, aki tempóból rögvest a védők mögé csavarintott – és éppen ott érkezett Sturridge (1-1).
Érdekes módon a félidő vége előtt közvetlenül volt egy ivószünet is, illetve orvosnak kellett ápolnia az angol válogatott erőnléti edzőjét – az biztos, hogy izgalmas miliőjű mérkőzés zajlott Manausban.
Az angol gól egyébként ugyanolyan váratlan volt, mint az olasz, hisz előtte inkább a jobboldal villogott Sterling révén, így Chielliniék is erre a pályarészre helyezték a védekezés hangsúlyát.
A második játékrész aztán egész más tempóban kezdődött, mint az első. A színvonalat ráadásul pozitívan befolyásolta, hogy a végig jól játszó Candreva éppen a hosszú kapufa felé ólálkodó Mario Balotelli fejére varázsolta a labdát a félidő elején, a zabolátlan Super Mario pedig kíméletlenül bólintott a rövidbe.
A semleges nézők számára nem mindig volt szimpatikus az altatós olasz játék (igaz, az angoloknak sem csak a két olasz gólnál kellett volna felébredniük), de amikor szükség volt rá, felpörgették az eseményeket, kétszer ollézott is a nagyérdemű, illetve mindkét játékrész végén elértek egy-egy kapufát is, nem lehet tehát azt mondani, hogy érdemtelenül gazdagodott Olaszország 3 ponttal – más kérdés, hogy ezzel a lendületességgel Anglia jó reménnyel veszi fel a versenyt Uruguay és Costa Rica ellen.