Az MNO már beszámolt arról, hogy a BKK inkognitó utastesztnek vetette alá az egyik Uber-sofőrt. Bár akkor dr. Komáromi Endre, a BKK Közúti Szolgáltatások Divízió vezetője nem részletezte bővebben, milyen büntetéssel zárult az ellenőrzés, kiderítettük, miként történt valójában az eset. A BKK beépített emberei egy bizonyos helyre irányították az autót, ahol már várták őket a Budapest Főváros Kormányhivatala Közlekedési Felügyelőségének (BFKH KF) ellenőrei, hogy a szükséges ellenőrzést elvégezzék.
Megbéníthatják a fővárost a taxisok
az Uber miatt
Megkerestük hát Ipolyi-Keller Imrét, a BFKH KF igazgatóját, aki igen érdekes dolgokat mesélt el az ügyről. Az ellenőrzés 2014. december 3-án történt, egy a BKK Zrt.-vel előzetesen történt egyeztetést követően. „Tárgyi napon a közlekedési felügyelőség ellenőrei közlekedésbiztonsági, környezetvédelmi, belföldi és nemzetközi közúti közlekedési szolgáltatás és jármű-üzemeltetés témakörben végeztek ellenőrzést. Ebbe beletartozik a felsorolt témakörökhöz tartozó okmányok ellenőrzése is” – kezdte az igazgató.
Az ellenőrök – természetesen – nem kapták meg a szükséges iratokat, a sofőr pedig egy árva szót sem szólt, sőt a jegyzőkönyvet sem írta alá. Vélhetően erre a „sofőrképzés” során felkészítik a jelölteket az Ubernél, de lehet, hogy magától találta ki a védekezésnek ezt a módját a szóban forgó sofőr.
Mivel a BFKH KF ellenőreinek az Uber-sofőr nem tudta felmutatni a szükséges iratokat, naivan azt feltételeztük, hogy megbüntették, de nem, mégpedig a következők miatt. „A tárgyi ellenőrzés során a BKK Zrt. munkatársai ellenőri kilétük felfedésétől elzárkóztak. A hatályos eljárásjogi törvény értelmében legkésőbb a vizsgálat befejezésekor az ellenőrzést végző személyeknek kilétüket fel kell fedni, ennek hiánya súlyosan sérti az ügyfél tisztességes eljáráshoz fűződő jogát, hiszen nincs tisztában azzal a ténnyel, hogy őt ki és milyen minőségben ellenőrizte, és vele szemben milyen szabálytalanságokat állapítottak meg. Emiatt közigazgatási hatósági eljárás megindítására nem kerülhetett sor” – mesélte Ipolyi-Keller Imre.