Hiába kértek kártérítést a baleset után

Elismerte felelősségét a fürdő üzemeltetője, de nem fizetett, csak bérletet ajánlott a sértettnek.

Gyöngyösi Balázs
2016. 01. 19. 14:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az asszony megunta a parttalan vitát, levelével a főpolgármesterhez fordult, hogy a felügyeleti szerv vezetőjeként legyen a segítségükre. Tarlós István a hivatalából átküldte a panaszt a BGYH Zrt. vezérigazgatójához. A lapunknak bemutatott levélből kiderült, hogy Szőke László is elutasító választ fogalmazott meg, egyértelművé tette, hogy nem hajlandó semmit sem fizetni a cég kártérítés gyanánt, az ügy iratait pedig ezzel a javaslattal adja át a biztosítónak. Hosszabb várakozás után pedig személyesen kereste fel az illetékes Allianz Hungária Biztosító Zrt.-t, ahol azt mondták, nem adnak felvilágosítást a baleset biztosítási ügyében, mert nem velük kötöttek szerződést.

Az is felbosszantotta a nyugdíjas házaspárt, hogy az üzemeltető társaság vezérigazgatója szerint azért történt az eset, mert az anyag elfáradt, amikor a férfi rálépett a rácsra. Nem mintha törvényszerűen be kellene szakadnia egy 100-120 kilós ember alatt, de a sértett nem több 70 kilogrammnál. A fürdő egyezségi ajánlata egyéves kabinos bérlet, melynek értéke 325 ezer forint. A BGYH az anyaghibával elismerte a felelősség jogalapját, az esettel kapcsolatban pedig a társaság kifejtette, hogy az 50 méteres medencét összesen 160 folyóméteren körbevevő túlfolyórácson használat közben törés keletkezett, amely a balesethez, a lábsérüléshez vezetett. Állításuk szerint a rácsok állapotát naponta műszakkezdéskor szemrevételezéssel, súlypróbával ellenőrzik, amit dokumentálnak. Aláhúzták, hogy a baleset oka a túlfolyórács anyagában a napi terhelés hatására előállt, elháríthatatlan változás volt. Egy ilyen erős anyag azonban nem hirtelen törik el, előzetesen repedés keletkezhetett rajta, amit észre kellett volna venniük.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.