Kuba gyakorlatilag Kolumbusz Kristóf 1492-es partraszállása óta nagyhatalmak civakodásának tárgya volt: az óriási ültetvényekkel borított szigetért a spanyol korona az angolokkal, majd hosszan az amerikaiakkal harcolt, miközben a függetlenségpártiak lázadásait is vaskézzel nyomta el. Végül Amerika háborúban győzte le a spanyolokat és tette félgyarmatává a szigetországot 1902-ben. Az egymással vetélkedő, egymást puccsoló katonai junták fél évszázada után Ernesto Che Guevara, Fidel és testvére, Raúl Castro szélsőbaloldali gerillacsapatai amerikai segítséggel – akik számára Fulgencio Batista korrupt kormánya egyre kényelmetlenebbé vált – többéves harc után, 1959-re elkergették a diktátort és átvették a hatalmat.
Fidel Castro, az újdonsült miniszterelnök azonban átverte az amerikaiakat és az ország demokratizálása helyett megkezdte egy független szocialista pártállam kiépítését: lezárták a határokat, megkezdődtek az államosítások, az ellenzékiek számára kiépültek a kényszermunkatáborok, egyszóval megkezdődött a Magyarországon addigra már jól ismert kommunista uralom kiépítése.
Az Egyesült Államok ezért egyre keményebb blokád alá vette az országot, 1961-ben pedig 1400 felfegyverzett kubai ellenállót próbált partra tenni, a Disznó-öbölbeli kísérlet azonban sikertelen volt. 1962-ben kiderült, hogy az akkor már nyíltan kommunista ország területén a szovjetek atomrakéta-kilövőállásokat telepítettek, alig 150 kilométerre az amerikai partoktól. Ez volt a kubai rakétaválság, sokak szerint ekkor voltunk a legközelebb ahhoz, hogy kitörjön a harmadik világháború, bár végül John Fitzgerald Kennedynek és a szovjet pártfőtitkárnak, Nyikita Szergejevics Hruscsovnak sikerült megegyeznie.
Kuba papíron „független és szuverén szocialista munkásállam”. Van egy öt évre megválasztott, formális parlamentjük, ez fogadja el nagyjából automatikusan az egyetlen legális párt, a Kubai Kommunista Párt krémjéből verbuvált államtanács jogszabálytervezeteit – ennek elnöke most Raúl, korábban Fidel Castro.
Az ötévente megrendezett választások követik a jól bevált sémát: minden képviselői helyre csak egyetlen, a párt által kiválasztott jelölt van. Emellett az országban – és Amerikában is – rengeteg illegális ellenzéki párt és civil szervezet működik és dolgozik a diktatúra megdöntésén.
Kuba később egy sor kommunista forradalmat támogatott (Bolíviában esett el az örök forradalmár, pólók dísze, Che Guevara is), ami a szovjet segélyek ellenére igen nyomorúságos életszínvonalra kárhoztatta az ország lakóit, végül a Szovjetunió összeomlása miatt némi gazdasági reformra is ráfanyalodtak – ennek köszönhetően látogathatják ma turisták az országot.
Az 1976 óta elnökként regnáló Fidel egészségügyi okokból 2006-ban ideiglenesen átadta a hatalmat öccsének, Raúlnak, majd 2008. február 19-én a pártfőtitkári poszton kívül minden más tisztségéről lemondott. Fidel egészségügyi állapota azóta titok tárgyát képezi, a vezetőnek sűrűn keltik halálhírét, amit mindig a nyilvánosság előtt megjelenésével cáfol.
Bár a gazdasági reformok és Fidel visszavonulása után sokáig nem enyhült a légkör Kuba és Amerika között, most, hogy Venezuela – amely a szovjetek kihullása után olajbevételeiből pénzelte az országot – saját belső válságával van elfoglalva, megkezdődtek a puhatolózások mindkét részről.
Barack Obama amerikai elnök decemberben közölte, hogy szakít az elszigeteléspolitikával, enyhít az embargón és helyreállítja a két ország diplomáciai viszonyát, ugyanekkor Raúl is bejelentette, hogy a két ország rendezi kapcsolatait. Obama a latin-amerikai országok panamai fórumán Raúllal is tárgyalt az 1960 óta érvényben lévő gazdasági embargó feloldásáról, végül az enyhülés egy történelmi kézfogással hivatalos formát is öltött. Amerika „nem lesz a múlt foglya” a Kubához fűződő viszonyában – ígérte Obama. Kubában pedig hétfőn sor került az ország történetében az első olyan helyhatósági választásra, ahol ellenzéki jelölt is indulhatott.
A nyitás Amerika felé máris kézzelfogható eredményeket produkált. Fidel 2006-os visszavonulása óta Kuba gazdasága fokozatosan megnyílt mind a külföldi tőke, mind a hazai kisvállalkozások előtt, újabb lendületet kapott a turizmus is. Íme, az enyhülés képekben.
Amerikai turisták egy régi amerikai autóban az ország fővárosában, Havannában. Annak ellenére egyre több a turista, hogy amerikaiak még mindig csak bizonyos indokokkal – családlátogatás, kulturális vagy sportolási céllal – kereshetik fel az országot.
Kubaiak mobiloznak – itt már az is nagy szó, hogy 2015-ben egyáltalán hanghívással elérhetik Amerikát, de az ígéretek szerint hamarosan továbbfejlesztik a kapcsolatokat.
A kubai hivatalos hírügynökség fotóján Raúl Castro elnök adja le szavazatát Havannában a 2015. április 20-án megrendezett helyhatósági választáson – az elsőn az ország történetében, amelyen ellenzéki jelöltek is indulhattak.
Kubai „nemzeti peso” a Nagymama és a Forradalmi Ifjúság újságok között – a kubaiak ebben a pénznemben kapják a fizetésüket, a turisták valutájukért „konvertibilis pesót” kapnak, sok helyen csak ezzel lehet fizetni.
Utcai öngyújtó-utántöltő egy havannai utcán; az embargó miatt nagy az áruhiány, ezért reparálgatják a helyiek végtelenségig azt, amijük van: autókat, rögzítő készülékeket.
Ember disznóval. A kép tavaly készült Havannában, a kormány beruházási tervek százait ajánlja külföldieknek az ipar mellett a mezőgazdaságban is.
Cipész-magánvállalkozó Havanna utcáin; új javak hiányában fél évszázad alatt a helyiek mesterévé váltak a javítgatásnak.
A képen látható hölgy esernyők javításával foglalatoskodik, és szintén az állami mellett működő, úgynevezett második gazdaságot erősíti – ahogy hazánkban a nyolcvanas évek gmk.-i tették.
Autófelni-szerelő kisvállalkozó Havannában – a gazdasági blokád miatt jobbára csak az embargó előtti autókat látni az utcákon, mint például képriportunk első fotóján.
Nyilván másolt CD-ket árusító lemezbolt Havannában, a zenei kínálatban azért jól láthatóan még a hazai dominál.
Kubai „különcök” lógnak a parkban a havannai 23. utcában; a kétezres évek elejétől kubai fiatalok ezrei élvezik a helyi „Erzsébet teret”.
A havannai H. Upmann szivargyár egyik dolgozója élvezi saját termékének ízét munka közben. 2013-ban mintegy 8 százalékkal nőtt a szivareladás az országban, ezzel az iparág 447 millió dollárral járult hozzá a kubai GDP-hez.
