Élete 1981-ben vett újabb szomorú fordulatot. Miután eluralkodott rajta a depresszió, nem járt be a munkahelyére, emiatt kirúgták. Akkoriban viszont senki nem maradhatott munka nélkül, különben vagy bűnözőként kezelték, vagy elmegyógyintézetbe zárták – rokonai szerint Ivasincova önként választotta az utóbbit. Ez sem segített az állapotán, a gyógyszerek hatására egyre inkább magába fordult. Végül lánya karjaiban halt meg, miután feladta a küzdelmet a rákkal.
Ivasincova képei érzékeny látásmódról tanúskodnak, az orosz mindennapok jelennek meg rajtuk őszintén, egyszerű valójukban. A fekete-fehér, jórészt a kommunizmus árnyékában készült fotókon a kilátástalanság és a magány érzete mellett helyenként megjelenik a vidámság és a humor is, még ha a készítőjükre nem is feltétlenül az volt jellemző. – Zseninek láttam az anyámat, bár ő sosem tekintett így magára – és soha nem engedte, hogy bárki is annak lássa őt, aki valójában volt – fogalmazott róla a lánya, Aszja Ivasincova-Melkumjan.
