Kellemetlen madridi ébredés

A Real Madrid újból szembesült gyengeségeivel, a Barcelona bizonyította, lelkileg is kikezdhetetlen. Öt tanulság az El Clásico után.

Cristiano Ronaldo csak második Messi mögött
A portugál aranylabdás nagyszerű formában érkezett el a nagymeccshez, ott azonban csődöt mondott, és két kulcsfontosságú pillanatban is ziccert rontott. Még 1-0-s madridi vezetésnél Benzema ütempassza tiszta helyzetben találta meg Cristiano Ronaldót, aki a tizenhatos előteréből a kaput sem tudta eltalálni. A második félidőben már katalán vezetésnél még kijavíthatta volna hibáját, de akkor sem tudta bevenni a félig-meddig üresen tátongó kaput. Ezzel szemben Messi ugyan gólt nem szerzett a Bernabéuban, de az egyenlítés előtt kiosztott egy gólpasszt és végig lekötötte a madridi védők figyelmét. Többször vállalkozott egyéni játékra, sokszor két-három ember sem tudta megállítani.

A fák nem nőnek az égig
A kupadöntő után már sokan elsütötték az igazságot, ami most ellentétesen lehet igaz: a Real Madrid sorozatban 15 megnyert meccsel a háta mögött készülhetett az El Clásicóra, ráadásul azzal a lélektani előnnyel, hogy ha nyer, a vesztett pontok tekintetében kilencpontos előnyre tesz szert a bajnokságban. A hónapok alatt felépített szobor aztán percek alatt ledőlt szombat este, amikor a Barcelona megmutatta minőségbeli fölényét, és úgy nyert újra az eddig bevehetetlen Bernabéuban, hogy nem is játszotta ki legjobb formáját. Legtöbb esetben elképzelhetetlen lenne, hogy egy ilyen morális csapás után felálljon egy társaság, és ugyanolyan hittel folytassa a munkát, mint ezelőtt. Egy ilyen kudarc után nem elég szakmai szempontból rendezni a sorokat, a fejekben kell rendet tenni, hogy a játékosok elhiggyék, megéri újra kezdeni a sorozatot.

Két rombolóval nem megy
Lehet, nem annyira látványos, de amikor Mourinho a megerősített középpályára szavazott, a Real Madrid mindig szoros meccset tudott játszani a Barcelona ellen. A kupadöntőn győzelmet ért a Khedira, Xabi Alonso, Pepe alkotta hármas, a bajnokságban döntetlent játszottak a csapatok ugyanezzel a felállással, és a BL-ben is kiegyenlítet volt a meccs mindaddig, amíg a Real Madrid nem került emberhátrányba. A „trivote” előnye, hogy általa a madridiak képesek már a középpályán elfojtani a Barcelona támadásait, és ugyan védekezésből nehezebben lehet átlendülni rögtön támadásba, a stabilitás szempontjából sokkal inkább vezethet eredményre ez a szerkezet, mint a fellazított középpálya.

Ne menj fejjel a falnak
A Szuperkupa-döntőn meglepően jól működött a Mourinho által kifejlesztet letámadásos taktika, ezúttal azonban bebizonyosodott, az akkori kiegyenlítettség sokkal inkább volt köszönhető a Barcelona idény eleji formájának, mint a madridiak átalakulásának. Amit a nyár végén nyerő húzásként értékelt a sajtó, mostanra ugyanolyan vaktölténynek tűnik, mint a sokat szapult kontrajáték: pedig az elején alapvetően még működött a Mourinho-féle fondorlat, az idő múlásával azonban a Real Madrid felőrölte saját magát, képtelen volt nyugalmi állapotba hozni a meccset és legfőképp a labdát. Az eszeveszett rohanás kapkodást, a kapkodás hibákat eredményezett, a jó értelemben vett motiváció helyett a madridi játékosok fejetlenül, gyakran zaklatottan futballoztak. Na de ha így sem, akkor hogyan?

A király a trónján maradt
Egy esetleges madridi siker amúgy sem jelentett volna minden körülmény között őrségváltást a spanyol bajnokságban, a látottak után pedig nem kétséges, hogy egy ideig minden marad a régiben. A Barcelona sikereinek titka mögött valójában egy eszme lakozik, a Real Madridnak amikor kiáll az El Clásicóra, akkor nem csak a világ legjobbjait, de egy eszmét is le kéne győznie. Ezek után epekedve várjuk azt a pillanatot, amikor egy csapat végre játékban is képes lesz megtörni a Barcelona dominanciáját. Sporttörténelmi pillanat lesz, Ön szerint ki(k)nek sikerül először?