Johansson korábban a FIFA alelnöke volt, majd 1998-ban az elnöki székért is harcba indult, de a választást Blatterrel szemben elbukta, s a svájci vezető azóta olyan hatalomra tett szert, melyre korábban egy futballvezető sem.
Johansson a BBC-nek adott interjújában mondta el, hogy ezen a helyzeten változtatni kell, hiszen tavaly Blattert negyedik alkalommal is elnökké választották, igaz, meglehetősen ellentmondásos körülmények között: egyetlen kihívóját, Mohamed Bin Hammamot – sokak szerint Blatter nyomására – végül kizárták a választásokból, így a svájci ismét ellenfél nélkül maradt.
„Nem szabad, hogy egy ember irányítsa a világ futballját, és minden döntést egyedül hozzon meg – mondta Johansson. – Nincs más megoldás, valahogy meg kell szabadulnunk tőle.”
Johanssonnak jelöltje is van Blatter posztjára, szerinte Michel Platini, az UEFA jelenlegi elnöke sokkal alkalmasabb lenne a feladatra.
„Igen, ő sokkal közelebb áll az én elképzeléseimhez” – tette hozzá Johansson.