Anton Ferdinand és John Terry között végül azért nem jött létre a kézfogás a két csapat FA-kupa mérkőzésén múlt héten, mivel az angol szövetség a kellemetlenségeket megelőzvén elrendelte, hogy a két csapat játékosai ne köszöntsék egymást a találkozó előtt.
Anton után most bátyjának, Riónak is el kell döntenie, hajlandó-e kezet rázni azzal a Terry-vel, aki a vádak szerint rasszista megjegyzéseket tett öccsére.
Könnyen lehet azonban, hogy a kézfogó lehetősége ezúttal is elmarad, hiszen John Terry sérüléssel küszködik, elképzelhető, hogy nem lép pályára a Manchester United ellen. Ferdinand egyébként korábban azt mondta, szeretne kezet rázni a Chelsea védőjével, de miután bejelentették, hogy a bíróság az ügyet csak az Európa-bajnokság után tárgyalja, a United játékosa elbizonytalanodott.
Vasárnap a Chelsea 17 órától fogadja a Manchester Unitedet.