BL: A Real olyan helyzetben van, mint a Vidi ellen volt

Kevés izgalom várható a szerda esti madridi BL-meccsen, de az APOEL-nek nagy élmény lesz.

FFT
2012. 04. 04. 13:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Alighanem mindenki lefordulna a székről, ha ma este a Real Madrid a Benabéu-ban nem tudna bemasírozni a Bajnokok Ligája elődöntőjébe, miután vendégként 3–0-ra győzött múlt héten az APOEL Nicosia ellen.

José Mourinho, a madridiak vezetőedzője is leginkább azzal volt elfoglalva, hogy a média csapatromboló munkálkodásáról ejtsen pár szót:

„„Az egyetlen dolog, amit akarok, hogy a csapat nyerjen, jól játsszon. A szezon eleje óta jó eredményeket érünk el, mindegy, ki lép pályára a keretünkből. Pamplonában Xabival és Graneróval nagy meccset játszottunk, de előtte három nappal Cipruson Sahin és Khedira futballozott kiválóan, s győztünk is„ – mondta Mourinho.

„Azok a játékosok, akik éppen pályára lépnek, válaszolnak a sajtó támadásaira. Ez mutatja meg igazán a csapat erejét, miközben minden áldott nap megpróbáltok kizökkenteni minket az egyensúlyból. A múlt héten a hírek szerint én a Citybe mentem, Casillas a Schalkéhoz, hogy újra együtt játsszon Raúllal, Di Maríáról már azt sem tudom, hova, most meg Higuaín megy a Málagába, Johnson és Walker pedig jön hozzánk. De a csapatunk erős, az utolsó pillanatig egységesek maradunk, és az utolsó napon együtt fogunk sírni vagy nevetni.”

Sokakat érdeklő téma, hogy a biztos előny tudatában vajon tartalékol-e majd a Real. Erről Mourinho azt mondta:

„Az egyetlen dolog, amit akarok, hogy a csapat nyerjen, jól játsszon. A szezon eleje óta jó eredményeket érünk el, mindegy, ki lép pályára a keretünkből. Pamplonában Xabival és Graneróval nagy meccset játszottunk, de előtte három nappal Cipruson Sahin és Khedira futballozott kiválóan, s győztünk is.”

Az APOEL-t irányító Ivan Jovanovics sem reménykedik persze a továbbjutásban, de nem elégedetlenkedik.

„A Real Madrid be fog jutni az elődöntőbe, ám mindent megteszünk, hogy emelt fővel távozhassunk a sorozatból. Jobb játékra is képesek vagyunk, mint amilyet az első meccsen nyújtottunk, és megpróbálunk több helyzetet kidolgozni. Nem félek, bármilyen eredmény születhet. Soha nem játszunk félelemmel. Tiszteljük a Madridot, a stadionját és a múltját, de nem félünk. Bármi lehetséges.”

„A negyeddöntő sorsolása után úgy vélekedtem, jobb lett volna másik csapattal szembekerülni, mert akkor legalább lett volna némi esélyünk. Ám most azt gondolom, hogy ez áldás. A világ legjobb csapata ellen futballozhatunk. Nagyon jó edzőjük van, a legjobb játékos is az övék, és történelmi a stadionjuk. Három-négyezer emberre számítunk Nicosiából, biztos élvezni fogják a meccset” – mondta a ciprusi csapat edzője.

Ha sok izgalmat nem is várhatunk ma este, de egy APOEL-győzelem azért nem elképzelhetetlen, hiszen olyan helyzetben van a ciprusi együttes, mint az 1985-ös UEFA-kupa-döntőben a Videoton volt a Real ellen: a hazai 0-3-s vereség után Madridban azért győzni tudott 1-0-ra…Legfeljebb ebben reménykedhet most az APOEL is.

A várható kezdőcsapatok:

Real Madrid: Casillas – Altintop, Pepe, Ramos, Marcelo – Sahin, Xabi Alonso – C. Ronaldo, Özil, Benzema – Higuaín

APOEL: Hiotisz – Purszaitidisz, Paulo Jorge, Kaká, Bonaventura – Nuno Morais, Marcinho – Haralambidisz, N. Alexandru, Manduca – Aílton

A találkozó 20.45-kor kezdődik, a Digi Sport Plus élőben közvetíti.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.