Egy meccsig tartott az ukrán csoda + Videó

Hiába a Svédország elleni bravúros fordítás, a francia válogatott már megfeküdte a gyomrát a házigazdának. Még Sevcsenko is kevés volt a gallok ellen.

FFT
2012. 06. 15. 19:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ha nem ukrajnai Európa-bajnokságon játszik egymással a francia és az ukrán válogatott, bizonyosan rávágja a laikus futballszurkoló, hogy sima francia győzelmet vár. De a mai francia-ukránt Donyeckben játszották, mellesleg éppen Európa-bajnokságon. Az ukránok hozták az első meccsüket, a franciák nem, nagyon nem, az Eb eddigi leggyengébb meccsét játszották. Ilyen előzmények után kezdték a felek a meccset, azt a találkozót, amely jelentős késéssel indult. Érdemes arról vitát nyitni, kit zavart meg jobban, melyik csapatot zökkentette ki a ritmusból a csúszás. Hiszen az első félidőben Menez kétszer is ziccerbe került, Mexes majdnem gólt fejelt, Ribery gyakran húzta meg a szélen, azaz jelentős fölényben futballoztak a franciák.

A szünet után minden ott folytatódott, ahol az első félidőben abbamaradt egy fontos különbséggel. A francia helyzetekből gól született, nem is egy, hanem kettő és ez sok(k) volt az ukránoknak. Ugyan a svédek ellen is hátrányból kapaszkodtak vissza, de érezni lehetett, hogy technikailag és taktikailag is nagy – legalább két gól – a különbség a csapatok között. Sevcsenko sem akcióból sem pontrúgás után nem volt veszélyes, a két szélső, Jarmolenko és Konopljanka képtelen volt pontosan kiszolgálni. Az ukrán cserék sem dobtak nagyot a játékon. Mindent elmond a házigazdákról, hogy a kapus, Pjatov volt a legjobb emberük. A franciák ráadásul egy kapufát is lőttek, még csúfosabb verést mérhettek volna az rendezőkre. Maradt a kettő null és a kérdés, mennyi van még a franciákban, mire képesek, ha nem negyven, hanem kilencven percen keresztül kell koncentrálniuk. Az ukránok ellen láthatóan nem szakadtak meg, mert nem voltak rákényszerítve.

Olvasd el élő szöveges tudósításunkat is!

UKRAJNA: Pjatov – Huszev, Hacseridi, Mihalik, Szelin – Timoscsuk, Nazarenko (Milevszkij, 60.) – Jarmolenko (Alijev, 68.), Voronyin (Devics, a szünetben), Konopljanka – Sevcsenko.

FRANCIAORSZÁG: Lloris – Debuchy, Rami, Mexes, Clichy – Cabaye (M'Vila, 68.), A. Diarra – Ménez (Martin, 73.), Nasri, Ribéry – Benzema (Giroud, 76.).

Donyeck, Donbasz Arena, 48 000 néző. Vezette: Kuipers (holland)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.