A D csoport második fordulójában a társházigazda Ukrajna ezúttal az egyik esélyesnek tartott Franciaország ellen lép pályára Donetskben. Sevcsenkóék a svédek ellen hátrányból fordítottak, és győzelemmel rajtoltak az Európa-bajnokságon, míg a franciák a torna talán leggyengébb, legkevésbé szórakoztató meccsen játszottak „szalonremit” az angolokkal.
Mindkét válogatott jól tudja, hogy a tét hatalmas, hibázási lehetőség nem nagyon van: az ukránok egy győzelemmel szinte már a következő körben érezhetnék magukat, míg a túloldalon azért dolgoznak majd Benzemáék, hogy végre sikerüljön úgy játszani, ahogy azt egy esélyestől elvárják: előzetesen azt mondták, ezen a tornán főleg támadásban lehet majd erős a francia csapat, ehhez képest az első meccsen ebből semmit nem lehetett felfedezni.
A kulcsjátékosok egytől egyig visszafogott teljesítmény nyújtottak, a csapat játékából nem csak az elképzelés, de a lendület is hiányzott. Az ukránok nagyon bíznak benne, hogy Sevcsenko újra képes lesz megismételni a svédek elleni teljesítményét, amikor egymaga szerzett két gólt, és ezzel megnyerte csapatának a találkozót: „Már nem húsz éves, de továbbra is ugyanolyan ügyes, ezt láthattuk az első meccsen is” – emelte ki a meccs előtt Laurent Blanc, a francia válogatott szövetségi kapitánya.
A franciáknál egyelőre kérdéses, hogy a középpályán milyen összeállítást választ a szövetségi kapitány: a főleg védekezésben hasznos M’Vila elvben már felépült sérüléséből és visszafoglalhatja helyét a kezdőcsapatban, amennyiben viszont Blanc mégsem mellette dönt, Alou Diarra kaphat helyet a középpályán.
Az ukránoknál semmi változás nem várható, Oleh Blohin feltehetően ugyanazzal próbálkozik majd, amivel a svédek ellen. A hazai pálya most is nagy előny lehet, a franciák harcos, mindenre elszánt ukrán válogatottra számíthatnak.
Lapozz tovább a várható kezdőcsapatokra!
---- Várható kezdőcsapatok ----
Ukrajna–Franciaország
Donetsk, Donbass Aréna. 18:00 (TV: m1)
Vezeti: Björn Kuipers (holland)
Ukrajna: Pjatov – Szelin, Mihalik, Hacseridi, Huszev – Timoscsuk – Konopljanka, Nazarenko, Jarmolenko – Voronyin, Sevcsenko
Franciaország: Lloris – Evra, Mexes, Rami, Debuchy – M’Vila, Cabaye – Malouda, Nasri, Ribéry – Benzema