Kifogyhatatlan a német fegyvertár + Fotók + Videó

A dánok ellen sem hibáztak a németek, Joachim Löw csapata 2–1-re nyert, és kilenc megszerzett ponttal masírozott be a negyeddöntőbe.

FFT
2012. 06. 17. 20:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az első félidőben fölényben voltak a németek, Thomas Müller már a meccs elején elrontott két komoly helyzetet, mígnem a 19. percben megszerezte a vezetést Németország: Müller középre adása után Lukas Podolski került helyzetbe, és hét méterről nem hibázott, előnyhöz juttatta csapatát. 0–1

Ezután nem sokan hittek a dán egyenlítésben, az északiakat azonban ez nem zavarta, öt perccel később kiegyenlítettek: a hollandok ellen is eredményes Michael Krohn-Dehli közeli fejesét nem tudta hárítani Manuel Neuer, ezzel némileg váratlanul 1–1-re módosult az eredmény Lvovban.

A félidő további részében egyértelműen a német csapat akarata érvényesült, a kapu előtt azonban sokszor ügyetlen megoldást választottak a fehér-fekete mezes játékosok. Mario Gomez kétszer is komoly helyzetbe került, gól egyik lehetőség után sem született. A dánok védekeztek, a szünetig hősiesen őrizték a döntetlent.

A fordulás után valamelyest változtatott felfogásán Dánia, elkezdtek bátrabban futballozni, ami egy ideig nem is ízlett a németeknek. Hamarosan aztán újra átvette az irányítást Joachim Löw együttese, a labda szinte folyamatosan az ellenfél térfelén volt, az volt a kérdés, ilyen körülmények között vajon meddig tudja húzni a dán védelem.

Elég sokáig késlekedtek a válasszal a németek, a sok adogatás azonban idővel góllá érett: a 80. percben Lars Bender futott fel egy támadással, majd Özil átadása után higgadtan fejezte be az akciót, ami a németek győzelmét jelentette. 1–2

Ezután már nem volt különösebb kérdőjel, a németek nem spekuláltak, meggyőző játékkal verték a dánokat. A másik meccsen Cristiano Ronaldo kétszer villant, így Hollandia pont nélkül esett ki a B csoportból, Németország mögött pedig Portugália ment tovább másodikként.

Dánia: Andersen – Jacobsen, Agger, Kjaer, S. Poulsen – Kvist – Eriksen, J. Poulsen (Mikkelsen, 82.), Zimling (C. Poulsen, 78.), Krohn-Dehli – Bendtner.

Németország: Neuer – Bender, Hummels, Badstuber, Lahm – Khedira, Schweinsteiger – Th. Müller (Kroos, 84.), Özil, Podolski (Schürrle, 64.) – Gomez (Klose, 74.).

Vezette: Velasco Carballo (spanyol)
Gólszerző: Krohn-Dehli (24.), ill. Podolski (19.), Bender (80.)

Lapozz tovább és nézd meg a meccs góljait is!

---- Gólok ----

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.