Kubaláról ír a vezető spanyol sportlap

Az egyik vezető spanyol sportlap, az AS is kiemelt helyen számolt be arról, hogy a Fáy utcai sportközpontban pénteken felavatták Kubala László mellszobrát.

FFT
2012. 06. 17. 10:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint azt az FFT korábban már lehozta, a Vasas és a Barcelona egykori labdarúgójának bronzba öntött szobrát öt nappal születésének 85. évfordulója után avatták fel az angyalföldi sportközpontban, a Puskás Akadémia részéről Gellei Imre távozó szakmai igazgató és Cseh András, az U16-os csapat edzője vett részt a koszorúzáson.

A spanyol AS részletes beszámolót közölt a pénteki ünnepségről, a cikkben „dicsőséges” labdarúgónak nevezték Kubalát, és hangsúlyozták, hogy ez az első róla készült szobor, amit átadtak Magyarországon.

A sportlap röviden összefoglalta Kubala távozásának körülményeit, és nyilván külön fejezetben írtak a Barcelonában eltöltött évekről: „Kubala az egyik meghatározó tagja volt az ötkupás Barcelonának, ráadásul edzőként is kitűnt társai közül. A világ ötven legjobb góllövője között van, és dobogós a Barcelona legjobb mesterlövései között. Azzal is kitűnt, hogy a magyar, a csehszlovák és a spanyol válogatott színeit is védte pályafutása során” – írták a spanyolok.

Kubala 1951 és 1961 között 329 meccsen lépett pályára a Barcelona színeiben, ezek alatt 256 gólt szerzett. Edzőként dolgozott Spanyolországban, Svájcban, Kanadában, Szaúd-Arábiában és Paraguayban is.

Fotó: AS

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.