Az A-csoport utolsó csoportkörében az egyik pályán, Varsóban a csoport élén álló oroszok és a csoportutolsó, de még reménykedő görögök csaptak össze. Az első pillanatoktól kezdve látszott, hogy a görögök tisztában vannak azzal: mindenképpen győzniük kell, ezért nem is vesztegették az időt, azonnal rohamozni kezdték az orosz kaput. Jorgosz Karagunisz már a második percben életveszélyesen pörgetett kapura (Vjacseszlav Majafejev védett), két perc múlva pedig már Vaszilisz Toroszidisz tüzelt 20 méterről (levágódott a védőkről).
Elmaradt azonban a gyors gól, és az oroszok ki is jöttek tíz perc alatt a szorításból, majd szép lassan kiegyenlítetté vált a játék, majd a félidő felétől már egyértelműen ők domináltak. A 12. percben Andrej Arsavin visszagurított labdáját Alan Dzagojev 14 méterről lőtte fölé, a 13. percben pedig egy Sirokov-Dzagojev kényszerítő végén Alekszandr Kerszakov elé került a labda, a csatár pedig 20 méterről lőtt, épphogy a bal felső ficak mellé.
A 17. percben Jurij Zsirkov lépett el a bal oldalon, faképnél hagyta Szokratisz Papasztatopuloszt, de centerezése után tisztáztak a görög védők. Két perc múlva Dzagojev szerzett labdát a félpályán, vezette egy darabig, majd – mivel senki nem volt szöktethető, 30 méterről kapura tette, Mihalisz Szifakisz biztosan védett. Ekkor már lépten-nyomon orosz helyzet volt, a görög középpálya átjáró ház volt, Roman Sirokov is több gólt lőhetett volna távolról.
A 38. percben Kerszakov hat méterre a kaputól nagy helyzetben luftot rúgott, egy perc múlva Gyenyisz Glusakov lőtt 15 méterről fölé, majd Zsirkov 18-ról ballal, de ez is a felső léc fölött hagyta el a játékteret.
Kimaradtak az orosz helyzetek, majd az első félidő utolsó pillanataiban a semmiből érkezett a görög gól! Karagunisz kapott egy indítást, és szépen fejezte be az akciót, a kapus jobb lába mellett a jobb sarokba lőtt (0-1).
A szünetben Dick Advocaat lekapta a pályáról Kerzsakovot, aki ezen az Eb-n végtelen számú helyzetet puskázott el, de Roman Pavljucsenko érkeztével sem jött meg az orosz gól, a második félidő első felében a görögök játszottak sokkal jobban. Ekkor – mivel a másik pályán 0-0 volt az állás – még mindkét csapat továbbjutásra állt.