Meglepő volt a találkozó első negyedórája abból a szempontból, hogy a várakozásokkal ellentétben nem Portugália "nyomta falhoz" Csehországot, hanem éppen fordítva történt.
A csehek rendkívül dinamikusan játszottak, a Pepe vezérelte védelemnek bőven akadt gondja a meccs első szakaszában. Igaz, valódi helyzetig nem jutott Michal Bílek csapata, ám az ellenfél tizenhatosán való állandó jelenlétével okozott némi zavart, ekkor a labdakihozatal is problémás volt a portugálok számára.
Aztán szűk húsz perc elteltével Cristiano Ronaldóék átvették az irányítást, és éppen a Real Madrid révén alakított ki lehetőségeket. CR7 első ziccerét ugyan lökés miatt még lefújta a játékvezető (bár a lövését amúgy is védte Petr Cech), később volt egy szép, ám veszélytelen ollózása, majd a szünet előtt már a kapufát trafálta telibe egy parádés megmozdulást követően.
Ronaldo ollója: látványos, de eredménytelen
Az első félidőben sérülés miatt le kellett cserélni Hélder Postigát, akit Hugo Almeida váltott.
A folytatást követően nem sokkal Ronaldo újra a kapufát találta el, ezúttal szabadrúgásból, majd Naninak volt egy veszélyes lövése, és Almeida fejelt les miatt érvénytelenített gólt. Ezek a lehetőségek egyértelműen jelezték a portugálok nyomasztóvá váló fölényét. A csehek a védekezéssel törődtek, és arra vártak, hogy egy kontrából megindulhassanak.
Nos, hiába vártak erre, mert a portugálok csak pillanatokra enyhítettek a szorításon, majd a 79. percben egy jobb oldali beadásból Ronaldo fejelt gólt, megszerezve a meccs egyetlen, elődöntőt érő gólját. Ronaldónak ez volt a harmadik találata az Eb-n, amelyen most már valóban úgy futballozik, ahogy tőle várják.
Csehország-Portugália 0-1 (0-0)
Varsó, Nemzeti Stadion, 70 ezer néző. Vezette: Webb (angol)
Csehország: P. Cech – Gebre Selassie, Kadlec, Sivok, Limbersky – Plasil, Hübschman (Pekhart, 86.) – Jirácek, Darida (Rezek, 61.), Pilar – Baros. Szövetségi kapitány: Michal Bílek.
Portugália: Rui Patrício – J. Pereira, Bruno Alves, Pepe, Coentrao – Moutinho, Veloso, Meireles (Rolando, 88.) – Cristiano Ronaldo, Hélder Postiga (Hugo Almeida, 40.), Nani (Custodio, 84.). Szövetségi kapitány: Paulo Bento.
Gól: Ronaldo (79.)
A mérkőzésről szóló szöveges tudósításunkat ITT elolvashatja!
Fotók: Reuters