Hogy ment a játék életed első Európa Liga-főtáblás meccsén?
Úgy érzem, jól szálltam be. Talán tudtam segíteni a csapatnak, bár az eredmény nem ezt mutatja. Mikor a második félidőben hátrányban elkezdtük támadni és veszélyes helyzeteket alakítottunk ki a Genk kapuja előtt, azt éreztem, hogy bennünk van a gól. Hát, nem így lett.
Meglepett titeket valamivel a Genk?
A szakmai stáb remekül felkészített minket, számítottunk rá, hogy azt játsszák, amit. A Genk nem jelentett meglepetést, csak annyiban, hogy amit hazai szinten az NB I-ben nem büntetnek meg az ellenfeleink, azt nemzetközi szinten kihasználják a csapatok. A Genk is kihasználta a hibáinkat és leginkább ezért tudott legyőzni minket.
Az első félidő első felében semmi nem utalt a háromgólos vereségre.
Én is így éreztem. Nem volt különbség a Genk és köztünk. Ők berúgták a helyzetüket, mi hiába erősítettünk, nem tudtunk gólt szerezni. Szerintem ezt a Genket, ha jobban koncentrálunk, otthon le tudjuk győzni. Természetesen minél hamarabb el akarjuk kezdeni gyűjtögetni a pontokat az Európa Ligában.
Két hét múlva a Sportingot fogadjátok Fehérváron.
Tudom, de a Sporting a Basel ellen csak egy pontot szerzett, ami engem nagyon meglepett. Bár a Basel előzte meg tavaly a BL-csoportkörben a Manchester Unitedet... szóval, a lényeg az, hogy pontot akarunk szerezni az Európa Ligában!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!