Sousa: Az idei szezon eddigi legjobb teljesítményét nyújtottuk

Paulo Sousa a Pápa elleni győztes (2-0) Ligakupa-mérkőzés után el volt ragadtatva a csapata tegnapi teljesítményétől.

FFT
2012. 09. 09. 7:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Paulo Sousa: Az idei szezon eddigi legjobb teljesítményét nyújtottuk, már az első félidőben akár három-négy gólt is rúghattunk volna, mi irányítottuk a játékot a mérkőzés szinte minden pillanatában. Ezúttal is éretten futballoztunk, és ez meghozta az eredményét. A szurkolók most is végig segítettek, támogattak minket, ennek pedig a mai mérkőzésen is - mint mindig - nagy szerepe volt a sikerben.

Zsivóczky Gyula: Jó tempójú, hajtós mérkőzést játszottunk, egy jó csapat ellen, és nem vallottunk szégyent. Hosszú idő után ez volt az első meccsem a csapat kispadján, kilencven perc után tisztábban látok, látom a hibákat, látom, hogy mi az, amit majd még gyakorolnunk kell, de most lesz másfél hetünk kijavítani ezeket a következő bajnoki találkozóig. Az első félidőről viszont nem nagyon szeretnék beszélni, mert az nem a fociról szólt. Ott kamikaze zajlott, mindkét csapat részéről.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.