Zsinórban harmadszor nyert a magyar válogatott

Győzelmével nem sok választja el a magyar U21-es válogatottat, hogy megszerezze Eb-selejtező csoportjában a harmadik helyet.

FFT
2012. 09. 06. 19:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ír korosztályos csapat volt az utánpótlás válogatott ellenfele Kecskeméten. A harmadik hely eléréséhez elengedhetetlen volt a győzelem az írek ellen, akiknek még a pótselejtezőt érő második pozíció sem volt távoli.

Róth Antal szövetségi kapitány a Gulácsi Péter – Sváb Dániel, Kádár Tamás, Fodor Ferenc, Szolnoki Roland – Simon Ádám, Fiola Attila - Bódi Ádám (Varga Roland, 94.), Kovács István (Beliczky Gergő, 88.), Gosztonyi András (Balázs Benjámin, 66.) – Futács Márkó összetételben szerepeltette csapatát.

Futács Márkó és Kovács István góljaival végül 2–1-re győzött a magyar válogatott, a gólok kivétel nélkül az első félidőben estek, a második játékrészben már nem változott az eredmény.

„Tudtuk, hogy az ellenfél miben erős és ismertük a gyengéiket is, az volt a cél, hogy az információk birtokában úgy oldjuk meg a feladatunkat, hogy a végeredmény számunkra legyen pozitív. Ez sikerült, az elmúlt egy évben abban mindenképpen előreléptünk, hogy az ilyen mérkőzéseket képesek vagyunk megnyerni” – értékelt a mérkőzés után Róth Antal.

Magyarország–Írország 2–1 (Futács 15., Kovács 26. illetve Brady 40. – 11-esből)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.