Komoly fordulatot hozott a MNB „csodafegyvere”

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A növekedési hitelprogram 750 milliárd forintos keretösszegének 93,5 százalékára már megkötötték a szerződéseket.

NT
2013. 11. 20. 11:25

Balog Ádám korábbi tájékoztatása szerint a  jegybank növekedési hitelprogramjának második ütemében is nagy az igény a hitelekre. Az első három-négy hónap banki kihelyezési tervei nagyon biztatók annak ellenére, hogy mind a bankok, mind a vállalkozások tisztában vannak azzal, hogy most lényegesen több idő áll rendelkezésre, mint az NHP1 esetében.

Az alapkamat további csökkentését és a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramjának esetleges bővítését említette Matolcsy György jegybankelnök november 12-én Párizsban, amikor arról kérdezte a Reuters hírügynökség, mivel lehet ellensúlyozni a lassuló magyarországi inflációt.

Két csoportra osztják a vállalatokat, a jobb minősítéssel bírók könnyebben hozzájuthatnak a hitelhez, a kockázatosabbak nehezebben. Ezeknél létezik egy úgynevezett garanciavállalás, vagy kockázatmegosztás, ami javítja az esélyüket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.