Magángéppel jött Hongkongból Habony és Demján

Adótanácsadó is elkísérte a nagyvállalkozót és a kormányfő informális tanácsadóját a Távol-Keletre.

Wiedemann Tamás
2017. 06. 14. 3:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Felvetődik a kérdés, hogy miért tartózkodott a gépen egy híres nemzetközi adótanácsadó, Békés Balázs, aki – irodájának honlapja szerint – több mint 25 év szakmai tapasztalattal a háta mögött az adózás szinte összes aspektusával foglalkozott, ügyfeleit pedig számos tranzakcióban segítette. Az ATV műsoraiban korábban többször szerepelt, a téma többek között a külföldi adóeltitkolás vagy éppen az osztrák banktitok intézménye volt.

Lehet, hogy véletlen az utazás időpontja, mindenesetre a hónap végéig, azaz június 30-ig áll nyitva az a jogi kiskapu, amely lehetővé teszi a külföldi cégek adó- és járulékmentes adásvételét. Ez egyfajta adóamnesztia, miután a kormány megszüntette a nem éppen sikeres stabilitási megtakarítási számla (smsz) konstrukcióját. (Ezzel öt év alatt lehetett tisztára mosni a bűnbánó adócsalók által hazahozott jövedelmeket. Igaz a kormány enyhített a feltételeken, hiszen már egy év és némi adókulcs megfizetése után is hozzá lehetett jutni a „tiszta” pénzhez, mégis érdektelenségbe fulladt az adóamnesztia.) Az új szabályozás szerint tehát két hetük van még az érdekelt vállalkozások tulajdonosainak, strómanjaiknak arra, hogy tisztára mossák a pénzüket. Az ezzel kapcsolatos jogszabály-módosítást még Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter javaslatára fogadta el az Országgyűlés tavaly decemberben. A jogszabály szerint a jogi személy, az egyéb szervezet által kibocsátott részvény vagy más tagi részesedés 2017. január 1. és június 30. között átlátható körülmények között történő megszerzése nem eredményez adó- és más hasonló fizetési kötelezettséget. Magyar székhelyű cég csak akkor vehető adó-, járulék- és illetékmentesen, ha tulajdonosa külföldi cég, amely magyar székhellyel nem rendelkezik, vagy magyar lakcímmel nem rendelkező magánszemély. (A „hazahozott” cégből kivont osztalékot a hazahozatal után már csak a 15 százalék személyi jövedelemadó fogja terhelni, és nem kell utána 27 százalékos járulékot is fizetni.) Vagyis ha valakinek offshore cége, vagy olyan magyarországi vállalkozása van, amelyben tulajdonosként adóparadicsomban bejegyzett cég szerepel, itt a ragyogó alkalom, hogy olcsón, egyszerűen és gyorsan legalizálja vállalkozását. Egyre szigorodnak külföldön is a szabályok, és jövőre indul el a pénzügyi számlákkal kapcsolatos adatok automatikus cseréje a nemzeti adóhivatalok között. Szeptembertől a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által forszírozott pénzmosás elleni hatékonyabb fellépés hatására több mint 70 országból érkezhet magyar pénzügyi számlatulajdonosokról információ a hazai hatóságokhoz.

A letelepedésikötvény-üzlet kínai ága több szálon is a Habony–Rogán-érdekkörhöz kötődik. Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda minisztere még 2012. október 27-én, a gazdasági bizottság fideszes elnökeként nyújtotta be azt a törvénymódosító indítványt, amely lehetővé tette a letelepedésikötvény-programot. Érdekesség, hogy a Hungary State Special Debt Management nevű céget azelőtt alapították Hongkongban, hogy a parlament szavazott volna a törvénymódosításról. Még furcsább, hogy a vállalkozás végső tulajdonosa – ahogy lapunk korábban feltárta – három, a Brit Virgin-szigeteken bejegyzett offshore cég. Ezek közül az egyiket, a Prime Ally Ltd. nevű céget egy nappal azelőtt hozták létre, hogy Rogán Antal beadta volna a törvénymódosító indítványát. A másik kettőt (Star Wealth Global és Ace Deal Investments Ltd.) az indítvány benyújtása után egy, illetve öt nappal alapították, szintén az adóparadicsomnak számító Brit Virgin-szigeteken. Nagy kérdés, honnan tudhatták ezeknek az offshore vállalkozásoknak a tulajdonosai azt, hogy egy magyar politikus, Rogán Antal másnap olyan törvénymódosító indítványt fog az Országgyűlés elé terjeszteni, amely később százmilliárd forintot hoz a cégnek.

Korábban Habony Árpádnak az a hongkongi bankár foglalt egymillió forintos helikopteres városnéző túrát a távol-keleti városban, aki egyben a Hungary State Special Debt Fund (HSSDF) tulajdonosa. Erről még a 444.hu írt tavaly júniusban. A HSSDF a gazdasági bizottságnak megküldött dokumentumban úgy nyilatkozott, hogy az egyik tulajdonos Jonathan Chan. Ugyanez a személy foglalta le Habony Árpád és barátnője, Nagy Boglárka tavalyi hongkongi helikopteres útját is – legalábbis ez derült ki az internetre kikerült dokumentumokból. Megkérdeztük a cikk szereplőit is. Sallay András azt írta, hogy nem ad felvilágosítást a „Demján Csoport folyamatban lévő magán üzleti tárgyalásairól”. Hozzátette, hogy a letelepedési kötvények ügyével soha, semmilyen formában nem foglalkozott. – Békés Balázs a vállalatcsoportunk egyik külső ügyvédje, aki a jogi alelnök munkáját támogatja – tette hozzá.

(Az üggyel kapcsolatos további részletek a Hír TV Célpont című műsorában lesznek pénteken 21.30-kor.)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.