Nagyon nehéz a letelepedésikötvény-program végső haszonélvezőinek a nyomára jutni, ugyanis többszörös offshore cégháló mögött rejtőznek az igazi tulajdonosok. Az interneten elérhető céges adatok alapján azonban bizonyítékok vannak arra, hogy valakik igen jól értesültek lehettek a kötvényprogrammal kapcsolatban. Hiába kellett a kötvényprogramban részt vevő cégeket direkt erre a célra létrehozni, a vállalkozások már a törvény hatálybalépése előtt, sőt még az ezt szabályozó törvénymódosítás parlamenti végszavazását megelőzően alapították meg a jól értesült tulajdonosok. Nem tudni, hogy ki súghatott, azonban beszédes, hogy az egyik offshore céget már azelőtt megalapították, hogy Rogán Antal beadta volna a letelepedésikötvény-programot lehetővé tevő törvénymódosító indítványát. Rogán Antal még az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnökeként 2012. október 27-én nyújtotta be a harmadik országbeli állampolgárok beutazását és tartózkodását szabályozó törvény módosító indítványát a parlamentnek.
Egy nappal korábban – október 26-án – a Karib-tengeren lévő adóparadicsomban, a Brit Virgin-szigeteken valaki egy cégjegyzési kérelmet nyújtott be. Az újonnan létrejövő vállalkozás a Prime Ally Limited nevet kapta. Miközben Rogán Antal módosító indítványa már egy napja a magyar parlament aktái között pihent, ismét valaki Star Wealth Global Limited néven újabb céget alapított szintén a Brit Virgin-szigeteken, majd november 1-jén még egyet, az Ace Deal Investments Limitedet, ezt is az adóparadicsomnak számító szigetországban. Ahogy lapunk korábban beszámolt róla ez a három cég a végső tulajdonosa a gazdasági bizottságtól kötvényforgalmazási engedélyt kapó, kajmán-szigeteki Hungary State Special Debt Fund (HSSDF) nevű vállalkozásnak. A HSSDF a legnagyobbnak számító kínai piacon került monopolhelyzetbe a magyar kötvények forgalmazását tekintve. Az eddig értékesített több mint 4700 állampapír mintegy 85 százalékát ez a vállalkozás jegyezte le, amellyel 100 milliárd forintos bevételre tett szert. Rogán Antal 2013-ban a HSSDF tulajdonosaként Boros Attila és Lian Wang (Lien Vang) mellett Simon Mut és Jonathan Chant (Csan) nevezte meg. A HSSDF azonban – miután megkapta a Rogán által vezetett