A közleményben megjegyezték: a jelenleg 39 főből álló mentorhálózat 15 tagja több napos szakmai képzést követően szerzett okleveles mentori elismerést.

Történelmi csúcs a hitelpiacon
A személyi kölcsönök piacán is történelmi szint közelébe értünk.
A közleményben megjegyezték: a jelenleg 39 főből álló mentorhálózat 15 tagja több napos szakmai képzést követően szerzett okleveles mentori elismerést.
A program célja, hogy összetett szolgáltatásaival, szakértői segítségével, illetve kapcsolati hálóján keresztül hozzájáruljon a közép-magyarországi régión kívüli IKT startup ökoszisztémák fejlődéséhez, ösztönözze az innovatív vállalkozások elindítását, elősegítse a magyar cégek sikeres külpiaci szereplését – ismertette a minisztérium.
A mentorhálózat fél éven át térítésmentes szolgáltatást biztosít a vállalkozások és ötletgazdák számára.
A szigorú feltételek alapján kiválasztott mentoroknak rendszeres képzéseken kell részt venniük annak érdekében, hogy szakmailag megalapozott és naprakész segítséget nyújthassanak mentoráltjaiknak.
Solymár Károly Balázs infokommunikációért felelős helyettes államtitkár az oklevelek átadása kapcsán a közlemény szerint kiemelte, az elvégzett képzések garantálják, hogy a mentorok megfelelő szakmai tudást szerezzenek.
A programba folyamatosan várják a mentorok és a mentorálást igénylők jelentkezését.
A közleményben a minisztérium arra is kitért, hogy a tervek szerint az év végéig további három turnusban kaphatnak oklevelet a mentorok.
A személyi kölcsönök piacán is történelmi szint közelébe értünk.
Heti gazdasági összefoglaló.
A vízmegtartási programoknak köszönhetően 178 millió köbméter víztöbblettel számolhatunk.
Sok vállalkozást a törvény által kötelezően előírt közzétételi listára felkerülés érint a leghátrányosabban

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.