Magyar informatikusok sikere külföldi versenyen
A tavalyi siker után újra kiemelkedően szerepeltek magyar informatikusok egy külföldi versenyen, ahová idén is az Input Program támogatásával juthattak ki – közölték a program szervezői az MTI-vel.
A tavalyi siker után újra kiemelkedően szerepeltek magyar informatikusok egy külföldi versenyen, ahová idén is az Input Program támogatásával juthattak ki – közölték a program szervezői az MTI-vel.

Infokommunikációs vállalkozások elindítását, fejlődését, külpiacra jutását segíti térítésmentesen az Innovációs és Technológiai Minisztérium irányítása alatt működő Input program.

A megmérettetésen elnyerhető díjak három csapat nemzetközi szakmai programon való részvételét teszik lehetővé összesen mintegy 30 ezer amerikai dollár értékben.
A jelenleg 39 főből álló mentorhálózat 15 tagja több napos szakmai képzést követően szerzett okleveles mentori elismerést.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

A Budapesten megfordult kamion csak a töredéke annak, ami minden nap átdübörög például Baján.

A beruházás a Budapest–Belgrád vasútvonal forgalmának elindításához szükséges.

Zuglóban tízmilliókat fizetnek a saját haveroknak.

Fennáll a jelentős kockázata egy Oroszország és a NATO közötti konfliktusnak, tekintettel az európai országok „ellenséges lépéseire”.

Az ingatlan az 1890-es években, a századforduló adriai tengerparti villáira jellemző stílusban épült.

Az alkotás az orosz–ukrán háborúhoz vezető utat mutatja be.

Újabb jelentős beruházással erősítette pozícióját az IKR Agrár Kft. A vállalat megvásárolta a több mint négy évtizedes múltra visszatekintő Havas 92 Szövetkezetet Gyöngyöspatán.

A szerb szakember tavaly a Szpartak Moszkva kedvéért hagyta el a Ferencvárost.

Káel Csaba alkotása több mint húsz év távlatából is érvényes.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.