A jegybank elnöke szerint az elmúlt évtized sikere kettős: egyensúlyi és növekedési.
Egyensúly van a költségvetésben, a fizetési mérlegben, a munkaerőpiacon, lényegében a gazdaság minden szegmensében,
emellett sikerül tartósan magas gazdasági növekedést fenntartani. A cél, hogy Magyarország az Európai Unió átlagához képest 2 százalékos növekedési többletet érjen el, de az elmúlt két évben sikerült ezt 3 százalékon tartani. Ha ezt sikerülne 2030-ig fenntartani, akkor az EU átlagos fejlettségi szintjének 93 százalékát érhetnénk el.
A sikeres bérfelzárkózással kapcsolatban Matolcsy György elmondta, hogy a régióban a legnagyobb nominális bérfelzárkózás zajlott. A hitelállomány bővülése is a gazdasági növekedés egyik motorja, hiszen több programmal sikerült a vállalati hitelfelvételi kedvet megnövelni, majd a lakosság hitelfelvétele is dinamikus lett.

Fotó: Kurucz Árpád
Három nagy nehezéktől szabadultunk meg:
jelentősen csökkentettük az államadósságot, ezen belül a devizaarány igen alacsony szintre csökkent, és a külső nettó adósság is kevesebb lett.
Ezáltal sérülékeny állapotból igen stabil helyzetbe került az ország – tette hozzá a Nemzeti Bank elnöke.
Matolcsy György az elkövetkező időszak feladatai között jelölte meg, hogy be kell hozni a legjobb külföldi technológiát, és ez alapján kifejleszteni a magasszintű magyar technológiát. Nagy lehetőség van a kkv-k hatékonyságának fejlesztésében, és a hitelpenetráció is növelhető, a jelenlegi 32 százalék körüli mértékről (GDP arányosan) 60 százalékra, ami az uniós átlag.
Fontos a gyerekvállalási kedv növelése: a cél, hogy évente kétezerrel több gyermek szülessen. A demográfiai haladáshoz még
szükséges lenne a korai halálozások arányának csökkentése is,
hisz ez nálunk uniós szinten magas – fejtette ki a jegybank elnöke.
A magyar gazdaság sikerének záloga a stabilitás és a növekedés
Varga Mihály pénzügyminiszter azzal az érdekes adattal kezdte előadását, hogy Magyarországon hat olyan állampapír tulajdonos van, aki meghaladja a 100 éves életkort, a legidősebb 103 éves.
A világgazdaság három nagy erőközpontja,
az USA, az EU és Kína között folyamatosan erőeltolódások vannak gazdasági értelemben.
Az utóbbi időben az Unió növekedése a leglassabb – ez komoly kihívást jelent. Európa például ma a hagyományos autóipar központja, miközben a jövő az elektromos és hibrid autóké, és ezek gyártásában lemaradás tapasztalható a másik két nagy gazdasági erőközponthoz képes – mondta Varga Mihály.
A pénzügyminiszter is kiemelte, hogy
a magyar gazdaság sikerének záloga a stabilitás és a növekedés,






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!