30°C Ibolya 2022. augusztus 7. 
A devizapiacon a spekulánsok akkor tudnak kis kockázattal nagy profitra szert tenni, ha egy adott deviza országának gazdasági fundamentumai olyanok, hogy ezek az adott valuta árfolyamának elmozdulását indokolnák, de az nem tud megtörténni, mert a fizetőeszköz árfolyama rögzítve van, esetleg egy meghatározott sávban mozog.
Ez nem csak egy deviza gyengülésére játszva történhet meg, hanem az is előfordul, hogy egy deviza túlzottan erősödne, de ez a rögzített árfolyam mellett nem lehetséges, ám a piac mégis kikényszeríti: ennek tipikus példája volt a svájci frank esete az euróval szemben 2015-ben, de volt ilyen a forint esetében is, ezekről az érdekes ügyletekről más anyagunkban fogunk beszámolni.
Térjünk vissza Soros Györgyhöz.
A 90-es évek közepén a kisebb ázsiai gazdaságokban egy ideje komoly növekedés zajlott, ez azonban nem egyensúly mellett valósult meg,
hanem túlfűtötté váltak a gazdaságok, megnövekedtek az adott országok fizetésimérleg-hiányai, így fogyni kezdtek devizatartalékaik. Valutájuk azonban nem túl bölcs módon a dollárhoz volt rögzítve, így az árfolyamok nem tudtak reagálni a kialakult helyzetre, ráadásul a dollár meredeken erősödött a szabadon lebegő japán jenhez képest. Így a kisebb ázsiai gazdaságok versenyképessége nagy és erős vetélytársukhoz képest is romlani kezdett (észszerűbb lett volna devizájukat legalább részben a jenhez kötni, ha már nem engedték szabadon mozogni).
És ha ez nem lett volna még elég, az épp a világ gyárává alakuló Kína is kihívást jelentett hatalmas növekedésével, olcsó áraival, a világpiac gyors meghódításával. További gondot okozott, hogy az Egyesült Államokban kamatemelési ciklus kezdődött, így a dollár vonzereje növekedni kezdett. A kisebb országok gazdasága így egyszerűen nem működhetett tovább, ha valutájukat az amerikai dollárhoz kötik.
Kialakult hát az ideális helyzet a spekuláció számára: ha egyszer előbb-utóbb úgy is le kell értékelni a valutákat, akkor ők megshortolják azokat
(leegyszerűsítve: kölcsönvesznek belőlük, dollárra váltják, és várják a leértékelést).
Soros György elsősorban Thaiföld valutájában nyitott short pozíciókat már 1997 januárjában, talán nem is véletlen, hogy először ez az ország engedte szabadon valutáját július 2-án, és ahogy ez ilyenkor lenni szokott, hatalmasat is zuhant a thai baht. A shortosok, köztük Soros, zsebre tették a nyereséget.
A kezdeti sokk után kedvező irányba indult a thai gazdaság, de
a thai baht után dominószerűen dőltek a dollárhoz kötött ázsiai valuták, ezért is beszéltek dominó-effektusról, illetve nevezték a jelenséget vírusnak.
Jött a dél-koreai won, és az indonéz rúpia. Emellett érintett volt még a válságban Malájzia, Fülöp-Szigetek, Laosz és Hongkong, kisebb mértékben pedig Tajvan, Szingapúr és Vietnam is.
A maláj ringgit, melynek árfolyama egyébként szabadon lebegett, felére esett a dollárhoz képest. Az ország miniszterelnöke, Mahathir Muhammad Soros Györgyöt vádolta a válság kirobbantásával.
Soros tagadta, hogy a maláj ringgitet shortolta volna, ami jó eséllyel így is volt, hisz egy lebegő valuta shortolása sokkal kockázatosabb, mint egy kötött árfolyamúé.
Az viszont kétségtelen, hogy thai baht, majd a többi deviza leértékelődésének kikényszerítése eredményezte a ringgit zuhanását is. Azaz: a dominót Soros György indította el.
