Sorost ugyan nem győzte meg Péberau terve, de szeptember 19-én a Holland Antillákra és a Kajmán-szigetekre bejegyzett befektetési alapján, a Quantum Fund-on keresztül elkezdte felvásárolni három, akkoriban privatizált cég papírjait, plusz a Societé Générale részvényeit is. A bankfelvásárlási kísérlet október végén megbukott, de Soros nyeresége így is 2,28 millió dollár lett.
Az ügylet után vizsgálat indult, melynek során Sorost bennfentes kereskedéssel vádolták. A feljelentések alapján 1990-ben kezdődött el a jogi procedúra, melynek során 1993- ig 11 embert hallgattak ki. A nyomozás során kiderült, hogy Francois Mitterand közvetlen környezete segítette Soros tranzakcióit. Az ügybe pedig Pierre Bérégovoy pénzügyminiszter is belekeveredett, aki 1993-ban öngyilkosságot követett el. 2002-ben végül a bíróság Sorost elítélte bennfentes kereskedelemért. Ő fellebbezett majd a strasbourgi Emberjogi Bírósághoz fordult, ahol ügyvédje arra hivatkozott, hogy a francia jog nem volt egyértelmű ebben a kérdésben, így nem lehetne biztosan kijelenteni, hogy Soros tette bennfentes kereskedelemnek minősül-e. A strasbourgi bíróság héttagú tanácsa végül 4-3 arányban úgy ítélte meg, hogy Soros egyértelműen tudatában volt annak, hogy amit tesz, az kimerítheti a bennfentes kereskedelem fogalmát.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!