Ezen a héten meghirdetik a hagyományos nyári megmérettetést, a balatoni Kék Hullám Zászló strandminősítő versenyt, ahol a különdíjat az idén az a fürdőzőhely nyeri el, melyet járványügyi szempontból a legbiztonságosabbnak ítéli a zsűri.
Az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség által koordinált versenyt a koronavírus miatti kényszerszünet következtében hirdették meg csúszással, ezért így a győztesek kihirdetése a főszezonban, július elején lesz. A zsűri június végén helyszínbejárást tart, a bíráló bizottság tagja lesz többek között a Magyar Turisztikai Ügynökség képviselője is, akárcsak a kormányhivatal népegészségügyi szakembere.
Tavaly egytől ötig terjedő csillagos minősítést kaphattak a benevezett strandok, de több kategóriában is osztottak ki különdíjakat a 36 nevező fürdőhely között. A 2004 óta zajló minősítési versenyben arra ösztönzik a strandokat a Balaton környékén, hogy fejlesszék, korszerűsítsék a helyi kínálatot erősítő fürdőzőhelyeket. A Kék Hullám Zászló strandminősítő versenyen szempont például a családbarát jelleg, a strand illemhelyiségeinek állapota, illetve a környezetbarát módon való működés, ideértve a szelektív hulladékgyűjtést.
A Balatoni Szövetség eközben arról is döntött, hogy a Nők a Balatonért Egyesülettel közösen újra meghirdetik a két éve elindított, sikeres építészeti díjpályázatot, és megválasztják Az Év Balatoni Házát.