Magyarországot a válság „relatív nyertesei” közé emelheti költségalapú versenyképessége. Az elmúlt években a munkát és jövedelmeket terhelő adók csökkentésére és a fogyasztási típusú adók emelésére alapozó adófilozófia eredményesnek bizonyult, ez versenyképességi előnyt adott – közölte.
Varga Mihály szerint a fordulópontot a 2021 május-júniusi időszak jelentheti.
A vállalkozásoknál változott a gazdasági szerkezet, ennek egyik fontos eleme az otthoni munkavégzés, vagy az ellátási láncok rövidítése, ezekre az újdonságokra a magyar gazdaságpolitikának is reagálnia kell – mondta.
Kedvezőnek nevezte, hogy a cégeknek van befektetési terve, a beruházási ráta kimagaslónak számít, a termelő beruházásokban sincs visszalépés, a pozitív vállalati döntések folyamatosak.
A kormány 2016-ban elfogadott, majd 2018-ban megújított versenyképességi programját „következetesen végig kell vinni” – jelentette ki.
A növekedés szerkezetében felértékelődnek egyes iparágak, ilyen az egészségipar, vagy az IT-szektor, ezek jelenthetik a növekedés forrását a következő időszakban, ezért ezekre nagyobb hangsúlyt kell fektetni – mondta Varga Mihály, hozzátéve: a társadalmi stabilitás megteremtése – például a lakástámogatási program – létfontosságú a nemzetgazdasági célok eléréséhez.
A stabil kormányzati felállás mindig segíti a gazdasági kilábalási időszak lerövidülését. Magyarországon a politikai felhatalmazás lehetővé teszi, hogy a kilábalás gyorsabb legyen az Európai Unió más országainál – összegezte.
Nagy Márton: a növekedés a beruházásoktól lesz fenntartható
A beruházásoktól lesz fenntartható a növekedés, a beruházás volt és lesz a gazdasági növekedés legfontosabb mozgatórugója – mondta Nagy Márton, miniszterelnöki megbízott, gazdaságpolitikai tanácsadó a Budapest Economic Forum 2020 online konferencián csütörtökön Budapesten.
A Portfolio tanácskozásán hozzátette: mindhárom fajtájával – a lakossági, a vállalati, és az állami beruházással – egyaránt foglalkozni kell, és egyszerre kell ösztönözni. Az állam katalizáló szerepe mindegyik típusú beruházásnál felértékelődik – jelentette ki a Mit tesz a gazdaságpolitika a koronavírus-válságban? címmel megtartott előadásában.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!