Márki-Zay a műsorban a rezsicsökkentés politikájáról szólva ismertette azt az ősi, de a gyakorlatban már oly sokszor megcáfolt közgazdasági tételt is, amely szerint az olcsó energia túlfogyasztáshoz vezet. Igaz, nem minden alap nélküli a kijelentés, első ránézésre egyszerű logikával követhető.
Ám ahhoz, hogy megértsük, miért nem helytálló mégsem ez a sok évtizedes „alapvetés”, amely valóban minden felsőoktatási intézmény mikroökonómia-előadásán elhangzik, érdemes ránézni, milyen hatást gyakorolt a magyar lakosság rezsifizető-képességére a hatóságilag szabályozott tarifarendszer. A Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal idei, májusi összegzése szerint
a rezsicsökkentés rendszerének bevezetése óta 54 százalékkal kevesebb az olyan fogyasztó, akinek díjhátraléka van. Az összes tartozás 59 százalékkal csökkent a lakossági, és 62 százalékkal a nem lakossági szektorban.
Ez óriási eredmény, hiszen aki tartósan nem képes kiegyenlíteni a közműszámláit, az végső esetben szolgáltatás nélkül marad, kölcsönöket kell felvennie, végül – a különböző szociális lehetőségek ellenére is – a társadalom perifériájára szorulhat. A gázfogyasztók közül például mintegy 325 ezren kevesebben voltak e veszélyes helyzetben az idei év elején a rezsicsökkentés előtti időkhöz mért 650 ezerhez képest.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!