Jól kezelhető a válsághelyzet

– A magyar gazdaság olyan helyzetben van, hogy Európában hazánk kezelheti legeredményesebben a válságos helyzetet – mondta a Magyar Nemzetnek Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, megjegyezve, hogy hamarosan megalakul egy kiszámítható, stabil felhatalmazással rendelkező, működőképes kormány. Vagyis szerinte nem úgy kezdenek a munkához, ahogy egy hatpárti koalíció tenné, amelyik csak nagyon nehezen vagy talán egyáltalán nem tudna egységes gazdaságpolitikai koncepciót letenni az asztalra.

2022. 04. 13. 5:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem először kerül nehéz helyzetbe az Orbán-kormány, hiszen 2010-ben sem volt könnyű dolga. Parragh László szerint azonban nem lehet egyenlőségjelet tenni a két időszak között.

– Rettenetes pénzügyi teher volt 2010-ben az országon, dőlt össze minden. Ott voltunk, ahol a görögök, lényegé­ben sok remény nem volt arra, hogy talpra álljunk. Végül azonban sikerült. Most sem egyszerű, itt van még a koronavírus és átrendeződés megy végbe a világgazdaságban, zajlanak a pozícióváltások. Mit lehet most tenni? Nem vitás, hogy megkerülhetetlen a gazdaságpolitikai beavatkozás. A költségvetés stabil, ugyanakkor pénzbőség nincs, fegyelmezett pénzügyi politikára van szükség, és azon kell dolgozni, hogy fennmaradjon a növekedés.

Ezért érdemes megtartani azokat a programokat, amelyek keresletet teremtenek és ösztönzik a beruházásokat. A kamarának is vannak és lesznek javaslatai, a szervezet folyamatosan egyeztet ezek ügyében a kormánnyal. Nem egyszerű, de nem vagyok pesszimista – tette hozzá Parragh László.

Borítókép: Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke (Fotó: Havran Zoltán)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.