Így nézhet ki az új kata

Az adóelkerülési módok megszüntetése, minimálbérhez kötött közteher, emelkedő éves összeghatár és nagyobb társadalombiztosítási ellátás – a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szerint így nézhetne ki a kisvállalkozások átalakított adója – tudta meg a Mediaworks Hírcentruma. A kamara javaslata január elsejével teljesen új szabályrendszerrel váltaná fel a ma élő katát, s támogatják, hogy a törvényhozás még nyáron, vagyis a következő napokban hagyja jóvá az új adót.

Jakubász Tamás
2022. 07. 09. 11:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sürgeti a kisadózó vállalkozások tételes adója, azaz a kata módosítását a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) – tudta meg a Mediaworks Hírcentruma. 

A részletekről az MKIK elnöke, Parragh László adott kérdésünkre tájékoztatást.

– Az adónem átalakítását nem lehet tovább halogatni – kezdte a kamarai vezető, majd azt is elmondta, miért gondolja így. 

Emlékeztetett rá: a kata 2013 óta része a magyar adórendszernek, a közteher – főszabály szerint – azóta változatlanul havi ötvenezer forint. 

– Minden tekintetben meg kell teremteni az értékállóságot, ami valamennyi szereplőnek érdeke – fogalmazott Parragh László. 

Ez a kamara javaslata szerint azt jelentené, hogy a fizetendő adót valamilyen megoldás szerint a minimálbérhez igazítsák. 

Nőne ugyan a közteher összege, azonban 18 millió forintra emelkedne a most 12 milliós éves összeghatár, és nagyobb lenne az érintett vállalkozókat megillető társadalombiztosítási ellátás is 

– jegyezte meg az elnök.

Parragh László felidézte azt is: a kata bevezetésének legfőbb indoka annak idején az volt, hogy egyszerű és könnyen alkalmazható adó segítse azokat a kisvállalkozókat, akik kisebb költségű, a hétköznapokban sokszor igénybe vett szolgáltatásokat nyújtanak főleg a lakosságnak. 

Semmi nem indokolja, hogy bonyolult céges adószabályok mellett működjenek például a fodrászok, az órások, a ruhajavítók, a kertészek vagy az otthonokban kisebb javításokat végző szerelők– mondta Parragh László. 

– Csakhogy – folytatta, mára egy olyan vállalkozói kör is csatlakozott a katához, amely a legtöbbször nagyobb üzleti megrendeléseket teljesít, illetve munkaviszony elkerülésére, átminősítésére használja a katát. Az adónem eredeti rendeltetése ezekben az esetekben nem teljesül. Az elnök szerint az semmiképpen nem engedhető meg, hogy egyesek a céges szabályok kikerülésére, adóoptimalizálásra használják azt az adóformát, ami kifejezetten a lakosságnak dolgozó kisvállalkozóknak szól. 

– Ha ez a helyzet fennmaradna, elveszne a kata létét igazoló társadalmi érdek, konszenzus és a közterheket továbbra is a többi vállalkozás és munkavállaló fizetné meg – fogalmazott az elnök.

Parragh László végezetül arról beszélt, hogy a kamara gyors jogalkotásban bízik. 

– Jeleztük a kormánynak, hogy a kérdésről mielőbb döntést kellene hozni. Ha így lenne, az érintett vállalkozóknak nagyjából fél évük lenne a felkészülésre, az új szabályok elemzésére – mondta.

Hozzátette: az átalakítások jellege miatt új szabályrendszer kialakítása indokolt, minden bizonnyal így lenne leginkább átlátható a helyzet. A kamara azt tartaná a legjobbnak, ha a nyáron már szavazna a törvényhozás a kérdésről, és januárban lépnének életbe az új rendelkezések.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.