„Benne vagyunk egy eladási folyamatban, de ez nem azt jelenti, hogy nem lesz Cserpes: kiváló kérőim vannak” – írja a Világgazdaság Cserpes István bejelentése nyomán, amelyet a Forbes tolmácsolt.
Eladják az egyik legnépszerűbb magyar vállalatot, azt is tudni, miért
Az már biztos, hogy kiváló kérők vannak.

A Cserpes Sajtműhely és a tejivók alapítója arról beszélt, úgy érzi, gátja lenne már a fejlődésnek vagy bármilyen szerkezeti átalakításnak. Beszámolt arról is, hogy a cégeladás nagyjából két hónapon belül zárul le, utána fél évig mást sem szeretne, mint hogy szőlőt kapáljon a badacsonyi telkén. Megjegyezte, nem csupán a cég eladására készül, hiszen ez a folyamat olyan a számára, mintha férjhez adná a lányát. Úgy fogalmazott:
„A férj hozza a maga tehetségét. Ahhoz, hogy átadjam neki, olyat kell látnom, amitől tudom, hogy stabil alapokon fog állni, és kipótolja az én hiányosságaimat”
– részletezte, hogy milyen szempontok alapján mérlegeli a lehetséges vevőket.
Cserpes István jelenleg ügyvezetői szerepkört tölt be a cégnél, főleg az eladás körüli tennivalókkal foglalkozik. A tervek szerint nem fog megtartani tulajdonrészt a cégből, de azért egy ideig még segít majd, amíg igényt tartanak rá. A vállalat a legutóbbi nyilvános cégadatok (Opten) szerint 2021-ben
nettó 3,23 milliárd forint árbevételt ért el,
amely mintegy kétszázalékos növekedés 2020-hoz képest. Adózás előtti eredménye 683 millió forint volt, ami nyolcszázalékos javulás éves alapon. A cégnél jelenleg 233-an dolgoznak.
További Gazdaság híreink
Borítókép: Cserpes Tejivó (Forrás: Facebook)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Amerikára figyel az OPEC – Trumpnak nagy tervei vannak Venezuelával
Az USA szerint Venezuela OPEC-tagsága előnyös lenne, de nem biztos, hogy amerikának is az.

Cementek, falazóhabarcsok és vakolóhabarcsok – komoly hiányosságokat tárt fel a hatóság
Építési terméket vásárolni nagy felelősség.

Középtávon sokba kerülhet a klímacélok védelme
Karbonvám drágíthatja az áramimportot.

Csendes forradalmat indítottak az osztrák üzletláncok: nem kérnek Ursula von der Leyen Mercosur húsából
Sorra utasítják el a dél-amerikai húst az osztrák üzletláncok, és ezzel nemcsak a hazai gazdák mellett állnak ki, hanem komoly kérdéseket is feltesznek az egyezmény valódi áráról.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Amerikára figyel az OPEC – Trumpnak nagy tervei vannak Venezuelával
Az USA szerint Venezuela OPEC-tagsága előnyös lenne, de nem biztos, hogy amerikának is az.

Cementek, falazóhabarcsok és vakolóhabarcsok – komoly hiányosságokat tárt fel a hatóság
Építési terméket vásárolni nagy felelősség.

Középtávon sokba kerülhet a klímacélok védelme
Karbonvám drágíthatja az áramimportot.

Csendes forradalmat indítottak az osztrák üzletláncok: nem kérnek Ursula von der Leyen Mercosur húsából
Sorra utasítják el a dél-amerikai húst az osztrák üzletláncok, és ezzel nemcsak a hazai gazdák mellett állnak ki, hanem komoly kérdéseket is feltesznek az egyezmény valódi áráról.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!