Karácsony Gergely úgy próbál a maga által teremtett gazdasági helyzetből kilábalni, hogy a saját feladatait másokkal akarja elvégeztetni
– mondta Wintermantel Zsolt.
A Fidesz fővárosi frakcióvezetője felidézte, hogy Tarlós István korábbi főpolgármester 214,5 milliárd forint tartalékkal adta át a város vezetését. Karácsony Gergely vezetése alatt több mint 200 milliárd forinttal több iparűzési adó folyt be a főváros kasszájába.
Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón beszélt Karácsony bejelentéséről, ekkor leszögezte, hogy Karácsonyék a Tarlós István által megtakarított vagyont költötték el, és lényegében felélték. Hozzátette, hogy a csőddel való fenyegetés a főpolgármester újraválasztásával kapcsolatos kampányhoz tartozik.
Ahogy lapunk is megírta, Karácsony Gergely főpolgármester szerdai rendkívüli sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a fővárosi önkormányzat felfüggeszti a kormány finanszírozását. Ez Karácsony szerint azt jelenti, hogy − mint fogalmazott − „bevasalják a kintlévőségeiket” a kormánytól.
Elmondta, hogy a főváros nem tud a központi költségvetésbe több különböző adót befizetni, amelyek öt-tíz milliárd forint körüli összegek, azok átütemezését kérik az adóhatóságtól. Ugyanakkor a szolidaritási adót megkérdőjelezik, nem tartják törvényesnek. Hangsúlyozta, hogy közigazgatási bíróságon pert indítanak a szolidaritási hozzájárulás összegének csökkentésére.
Borítókép: Karácsony Gergely (Fotó: Havran Zoltán)





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!