Újabb területen érezteti káros hatásait a háború

Bár a kormány elkötelezett a beruházások megvalósításával kapcsolatban, a háborús infláció miatt a korábbi árakon ez már lehetetlen, emiatt kellett a tavaly felfüggesztett beruházásokat törölni – közölte lapunkkal az Építési és Közlekedési Minisztérium.

Magyar Nemzet
2023. 05. 14. 15:38
beruházás, építkezés Fotó: Havran Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megjelent az egyes beruházásokat érintő veszélyhelyzeti szabályokat tartalmazó kormányrendelet a pénteki Magyar Közlönyben. Még tavaly nyáron jelentette be a kormány, hogy a takarékosság jegyében csaknem 300 állami beruházás elhalasztását tervezi, a péntek este közzétett kormányrendeletből pedig kiderül: a rendelet hatálybalépését, azaz május 15-ét követő nyolcadik napon megszűnik minden olyan, a kormány által felfüggesztett vagy megállított, központi költségvetési forrásból finanszírozott beruházásról szóló polgári jogi vagy támogatási szerződés, amelyben a szerződő fél „az állam és az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv, helyi önkormányzat és az általa irányított költségvetési szerv vagy azon gazdasági társaság, amelyben az állam vagy a helyi önkormányzat […] legalább többségi befolyást gyakorol”.

A kormány továbbra is elkötelezett valamennyi beruházás megvalósítása iránt, de a háborús infláció miatt a korábbi árakon ez már lehetetlen. Ez az oka a tavaly felfüggesztett beruházások törlésének

– közölte a Magyar Nemzet megkeresésére az Építési és Közlekedési Minisztérium sajtóosztálya.

A Magyar Közlönyben közzétett rendeletből kiderül az is: a feleknek a rendelet hatálybalépését követő harmincadik napig kell elszámolniuk egymással, tehát június közepéig. A beruházásokra biztosított és fel nem használt központi költségvetési forrásokat legkésőbb a szerződés megszűnésének napját követő napon vissza kell fizetni a  központi költségvetés javára, ezt követően az érintett beruházás további szakmai indokoltságát a  szakpolitikai felelős miniszter felülvizsgálja.

Mindez nem vonatkozik a beruházások előkészítésére, a részben vagy egészben európai uniós források felhasználásával megvalósuló beruházásokra, azonban a május 15-ig érvényesen létrejött, de nem hatályosult szerződések nem válnak hatályossá.

A beruházással érintett szakpolitikai felelős miniszter május 19-éig benyújtott javaslatára az állam nevében eljárva az állami beruházásokért felelős miniszter – vagyis Lázár János – a rendelet hatálybalépését követő nyolc napon belül elektronikus úton felmentést adhat a rendeletben foglaltak alkalmazása alól. 

Ha a megadott határidőn belül nem érkezik felmentés, akkor a javaslatot elutasítottnak kell tekinteni – fogalmaz a közlöny.

Egyébként a múlt hónap végén került az Országgyűlés elé a Lázár János nevével fémjelzett beruházási törvényjavaslat, amelyről a tárcavezető tavaly októberben az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének konferenciáján úgy nyilatkozott, hogy az egy kifejezetten patrióta kerettörvény lesz, amelyben nemcsak az ár a döntő, hanem ötven százalékban társadalmi szempontokat is figyelembe fognak venni.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Havran Zoltán)

 


 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.