Létrejött Magyarország legnagyobb csomagautomata-hálózata, miután egyesült a Foxpost és a Packeta. Előbbit vette meg a cseh Packetát is birtokló befektetői konzorcium – írja a Világgazdaság. A portál felhívja a figyelmet, jelenleg azonban teljesen másik arcát mutatja a két vállalat koalíciója.
Tajtékzanak az emberek, összeomlott a legnagyobb magyar csomagküldő hálózat
Hetek óta súlyos fennakadások vannak a csomagküldő szolgálatnál.

Nekem magyar csomag lassan már két hete nem érkezik meg. Nem tudom, mi történik a Packetánál, de ez már felháborító
– írta néhány napja az egyik ügyfél a Redditen. Valaki más azt írta, tizenkét napja adott fel egy csomagot és folyamatosan azt az értesítést kapja, hogy szállítás alatt. Hozzáfűzi, tragikus, a megrendelő már érdeklődött is nála, hogy mit tud a csomagjáról.
Mindezt nehezíti, hogy az ügyfélszolgát nem elérhető.
A megadott szám többször nem kapcsol, ha mégis, akkor egy mesterségesintelligencia-alapú robot jelentkezik, amely nem tud felvilágosítással szolgálni.
További Gazdaság híreink
A portál megkereste a Packetát, de egyelőre nem kaptak választ a kérdéseikre.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Fontos bejelentést tett az Egyesült Államok a szerb kőolajfinomítóval kapcsolatban
Ez nagy lehetőséget jelenthet a Molnak is.

Megosztó az árrésszabályozás, de a tények magukért beszélnek
Árrésszabályozás: mit hozott és mit nem az élelmiszerárakban?

Itt a 2026-os nyugdíjutalási naptár: ezekben a napokban érkezik a pénz a bankszámlákra
A Magyar Államkincstár közzétette a 2026-ban esedékes nyugdíjak és nyugdíjszerű ellátások banki jóváírásának várható időpontjait.

Temetés vagy hamvasztás, Bige vagyona – a legolvasottabb gazdasági cikkeink áprilisban
Visszatekintés az év negyedik hónapjára.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Fontos bejelentést tett az Egyesült Államok a szerb kőolajfinomítóval kapcsolatban
Ez nagy lehetőséget jelenthet a Molnak is.

Megosztó az árrésszabályozás, de a tények magukért beszélnek
Árrésszabályozás: mit hozott és mit nem az élelmiszerárakban?

Itt a 2026-os nyugdíjutalási naptár: ezekben a napokban érkezik a pénz a bankszámlákra
A Magyar Államkincstár közzétette a 2026-ban esedékes nyugdíjak és nyugdíjszerű ellátások banki jóváírásának várható időpontjait.

Temetés vagy hamvasztás, Bige vagyona – a legolvasottabb gazdasági cikkeink áprilisban
Visszatekintés az év negyedik hónapjára.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!