A rendőrség jelentette az ügyet a holland adatvédelmi hatóságnak, amely elindította a vizsgálatot. A tárcavezető elmondta, bizonyos csoportokat „kiemelten figyelnek, köztük azokat, akik beépített ügynökként dolgoznak, azonban részleteket biztonsági okokra hivatkozva nem árult el.
Kibertámadás érte a holland rendőrséget, ellopták a dolgozók adatait
Kibertámadás során ismeretlenek megszerezték a holland rendőrség kötelekében dolgozó összes rendőr nevét és elérhetőségét – jelentette be David van Weel, az ország biztonsági és igazságügyi minisztere pénteken a parlamenthez írott levelében, de hozzátette, hogy a hackerek nem jutottak hozzá nyomozásokkal kapcsolatos információkhoz.

Van Weel a heti kabinetülést követően azt közölte, hogy a rendőrök neve, e-mail-címe és beosztása került a hackerek birtokába. Jóllehet az országos rendőrségi szóvivő ezt az értesülést nem erősítette meg, azt mondta, „sok dolgozóról van szó”, köztük takarítókról és recepciósokról is. Hozzátette azonban, hogy egyelőre korai lenne a hackertámadás következményeiről beszélni. Mint mondta,
a hatóságok már megtették a szükséges lépéseket az incidenssel kapcsolatban.
Aggodalmukat fejezték ki a rendőrszakszervezetek is: hangsúlyozták, hogy jelenleg a legfontosabb feladat a munkatársaik védelme, illetve annak kiderítése, honnan érkezett a támadás.
A holland sajtóban megjelent, két évvel ezelőtti adat szerint a holland rendőrségnek csaknem 64 ezer teljes állásban dolgozó alkalmazottja van; ebbe a számba a rendőrök mellett az egyéb munkakört ellátók is beletartoznak.
További Külföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Rekordfogás: milliárdos értékű kábítószerrel bukott le a zöldségüzlet
Több mint 1,7 millió tablettát találtak a zöldségesnél.

Sokan aggódnak az olasz repülőterek új rendszere miatt
A cél a gyorsabb beszállás és a sorok csökkentése.

17 éves migráns késelt egy bécsi parkban + videó
Az elkövető nem volt ismeretlen a rendőrség előtt.

Magyar Péter képviselői rendre a migráció mellett állnak
Korábbi EP-dokumentumok világítanak rá a Tisza álláspontjára.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk