Egyre jobban szorul a hurok az online csalók körül

Két hónap alatt 240 millió forintot sikerült visszatartani a csalóktól.

Forrás: MTI2024. 10. 04. 11:32
internetes csaló
Forrás: Pexels
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már több mint 240 millió forintot mentett meg az új törvénycsomag az online bűnözőktől – közölte az Igazságügyi Minisztérium (IM).

A kormány kiemelten kezeli az online csalásokkal szembeni fellépést.

Éppen ezért, az IM kezdeményezésére, együttműködésben a Nemzetgazdasági Minisztériummal, a jegybankkal és a Magyar Bankszövetséggel idén tavasszal a parlament törvénycsomagot fogadott el. Ezzel augusztus elsejétől lehetővé vált, hogy a hatóságok a pénzintézetekkel együttműködésben a törvény adta lehetőségekkel 

hatékonyan lépjenek fel az online csalókkal szemben.

– Augusztus elseje óta már több mint 240 millió forint értékben sikerült a bankoknak és a hatóságoknak visszatartani a magyar emberektől online kicsalt pénzeket. Mindez azt mutatja, hogy a tavasszal elfogadott törvénycsomag működik és sikerült egy olyan eszközt adnunk a hatóságok kezébe, amely lehetővé teszi, hogy a bankokkal közösen meg tudják állítani a kicsalt pénzek továbbutalását – fogalmazott Tuzson Bence, igazságügyi miniszter.

A csalók napról napra új technikákat fejlesztenek ki,

amelyekhez a jogrendszernek és a hatóságoknak is folyamatosan alkalmazkodniuk kell. Az Igazságügyi Minisztériumban külön munkacsoport foglalkozik ezekkel az ügyekkel – emelték ki.

A munkát tovább folytatjuk, Októberben egy újabb törvénycsomag benyújtása várható, amely – többek között – a sértettek kárának megtérülése területén fog számottevő előrelépést eredményezni – jelezte Tuzson Bence.

Az online bűnelkövetéssel szembeni fellépésben fontos szerepet tölt be a Kiberpajzs Program, amely a kormányzati szervek és a pénzügyi szolgáltatók közös fellépését teszi lehetővé. Ezt a munkát erősíti és teszi még hatékonyabbá a Tuzson Bence igazságügyi miniszter kezdeményezésére létrehozott és az IM által koordinált munkacsoport, amely az online bűncselekményekkel szembeni jogalkotási feladatokat fogja össze.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.