Véres gyilkosság rázta meg a veszprémi falut + fotó
Azt beszélik, egy bojler miatt különbözött össze a tettes és áldozata.
Azt beszélik, egy bojler miatt különbözött össze a tettes és áldozata.
Magyar Péter példáján látszik, hogy Brüsszel nem Moszkva – mondta Gulyás Gergely a kommunizmus áldozatainak emléknapján.
A nő súlyos sérüléseket szenvedett, egy elszakadt törölköző mentette meg az életét.
Két hónap alatt 240 millió forintot sikerült visszatartani a csalóktól.
A MetroPolice-ra augusztus 31-ig várják a nevezéseket.
Megpróbált elvegyülni, egy üvegházban dolgozott, de a rendőrség elkapta.
Május 10-én lesz a 2006. őszi igazságtétel rendíthetetlen harcosának temetése.
Három év hajtóvadászat után kapták el az elkövetőt.
Az elaljasult, mocskos jelenben kell új világot építeniük a normalitás megrögzött híveinek.
A DK politikusa ezért fellebbezni fog a bíróságon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Mihail Murasko egészségügyi miniszter tájékoztatta az államfőt a Brjanszki régió vasúti sérültjei számára nyújtott segítségről.
A háború folytatása és Ukrajna uniós tagsága további milliókba kerülne minden – jelentette ki a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
A leköszönő országos tiszti főorvos fontos ígéretet tett a miniszterelnöknek.
Azok, akik külföldiekkel szövetkeznek, még inkább, hogyha külföldiek segítségével jutnak hatalomba, mint itt, Magyarországon is a második világháború után, nekik a nemzeti büszkeség az ellenfél.
Az ukrán légierő egy nappal a konfliktusban álló felek között Isztambulban tervezett újabb tárgyalási forduló előtt, vasárnap közölte, hogy Oroszország az eddigi legnagyobb éjszakai dróntámadását hajtotta végre Ukrajna ellen.
A Győri Audi ETO KC 29-27-re nyert az Odense ellen a női kézilabda BL döntőjében..
Az 1980-as évek közepén még az olimpiai ötpróba része volt, ám később fokozatosan háttérbe szorult.
Tombol a kettős mérce.
Az ukrán légierő egy nappal a konfliktusban álló felek között Isztambulban tervezett újabb tárgyalási forduló előtt, vasárnap közölte, hogy Oroszország az eddigi legnagyobb éjszakai dróntámadását hajtotta végre Ukrajna ellen.
A Győri Audi ETO KC 29-27-re nyert az Odense ellen a női kézilabda BL döntőjében..
Az 1980-as évek közepén még az olimpiai ötpróba része volt, ám később fokozatosan háttérbe szorult.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.